Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2018 május 23.

2018 05 19-21 Eisenerz és Rax

Már tavaly jártam Eisenerzben és most Pünkösdre a turatars oldalon meghirdettek egy ideális 3 napos utat, amire jelentkeztem (nagyon jó csapat jött össze Bíró Sanyi vezetésével). Sőt sikerült megszervezni, hogy az Ildi és az Erika is csatlakozni tudjon a mászáshoz a Gyuriék pedig a túrához, de csak 2 napra. A mi szállásunk a magyarok által üzemeltetett Hotel Bahnhof Präbichlben volt (már csak nosztalgiavonatok járnak nyáron), amiről csak a legjobbakat mondhatom: bőséges reggeli, finom vacsora, 4 ágyas szobák külön fürdővel mindössze 25 EUR/fő/éj +IFA -ért nagyon megérte.

A térség az érc- (főleg vas) bányászatról ismert (Erzberg), ma már csak a külszíni fejtés működik, de a bányamúzeumban levisznek a tárnákba a kisvonattal, közelről meg lehet nézni az óriási dömpereket, sőt még robbantást is lehet rendelni. Az útról látni a síngyárat és vasművet is.

 

1. nap Eisenerzer ferrata (C/D) a Pfaffensteinra (1871)

A tervezett időben kiértünk a 9 személyes Mercedes Vitoval, és a Markussteigon indultunk el a ferrata beszállásához 13-an. Igyekeztünk, mert 3 körülre jósoltak esőt, ami végül egy 10 perces jégeső formájában meg is érkezett, amikor már a 1,5 órás ferrata végénél járt a többség. Mindenki szerencsésen fölért, és a Südwandsteigon (Schrabachersteig) jöttünk le, aminek van egy jó félórás drótbiztosított része. Fölfelé persze kényelmesebb, de nekünk lefelé kellett mennünk rajta. Az utolsó órában aztán csendesen esett az eső, de összességében én rosszabbra számítottam az előzetes időjárás jelentések alapján.

 

2. nap Franz Josef (D) és Rossloch (D/E) ferraták a Hochblaserre (1771)

Az Ildiék visszafelé a Raxot választották, mi viszont a Leopolsteiner See fölött tornyosuló sziklafalon fölvezető nehéz és hosszú Ferenc Jóskát céloztuk meg, ahol én tavaly 10 m után lejöttem. Most addig sem jutottam, mert nedves és csúszós volt a fal rögtön a függőleges beszállásnál, márpedig az első negyedóra a legnehezebb rész. Sajnos ketten megbetegedtek, így eleve csak nyolcan indultunk neki a hegynek, de a ferratát csak hatan kezdték el. Én a Noémival az első rész utáni menekülőúton terveztem visszamenni a ferratához. Ezt a menekülőutat, amit tavaly nem vettem észre, most könnyen megtaláltuk, és itt ki is szállt az egyik beteg és egy másik térdfájós emberünk. Én viszont fölmentem a következő beszállásig, ami közel fél órás erdei út. Ott megint összefutottam azzal a három osztrákkal, akikkel már a beszállásnál beszélgettünk az előző napi kalandjainkról. Kicsit vacilláltam, hogy ne menjek-e föl, de féltem az esőtől. Utólag nézve rossz döntést hoztam, de nem baj, jövőre jó időben biztos fölmegyek. Végül visszafordultam, és egyedül fölmentem a turistaúton, mint tavaly. Közben a négy legbátrabb emberünk már fönt pihent a Rosslochnál, és méregették az utat. Ez egy különleges ferrata: függőlegesen lefelé indul vagy 30 métert, majd vízszintesen egy drótkötélen kell a barlang tetejénél bemászni, és a barlangban fölfelé mászva kijutni a kezdőpontig. A barlangban van E-s rész, ezért én csak a lefelé menő szakasz harmadáig mentem (teljesen le kellett volna, mert nem volt különösebben nehéz visszamászni), hogy kicsit szokjam az utat, de jövőre ez is meglesz. A 4 bátor emberünk fáradtan, de teljesítette ezt az utat is. Sőt utána az én rábeszélésemre még fölmentünk a jó fél órára lévő Hochblaser keresztjéig is. A lefelé út utolsó órájában kezdett el csendesen esni az eső, emiatt figyelni kellett a "normál" turistaúton is a lejövetelnél.

 

3. nap Königschusswandsteig (D/E) a Rax fennsíkra

Úgy döntöttünka a javaslatomra, hogy az utolsó napot már nem az Eisenerznél található D/E-s Kaiserschildre szánjuk, hanem az úgyis útba eső Raxra megyünk, hogy ki-ki eldönthesse, hogy a C/D-s Haidsteigot (3 ember) vagy a D/E-s Königschusst (5 ember) választja-e. Én természetesen az utóbbi mellett döntöttem, hiszen három hete láttam, hogy átépítették, és nagyon kíváncsi voltam, hogyan sikerült. Nos korábban az út első fele szabadmászás volt, ami az Ildinek pl nagyon nem tetszett, most ezt megszüntették, pontosabban végig bedrótozták. A modern pályaépítési elveknek megfelelően nehéz szakasszal nyit, és csak fönt visz be a repedésbe. Már nincs áthajló rész a kürtő alatt, mert elkopott a szikla, viszont a kürtőben csak nagyon nehezen bírtam fölmenni a kiálló botjaimmal, le is horzsoltam mindkét könyökömet. A kürtő utáni részhez is beépítettek néhány lépést. Összességében jót tett az útnak a változtatás, többen is mennek rajta. A négy legbátrabb ember a Preinerwandon (B) ment le (már én is mentem le itt többször), de én inkább a többieket kísértem le a szokásos kényelmes erdei úton a Neue Seehüttétől.

2018 május 1.

2018 04 28-30 Rax és Hohe Wand

A Máltán dolgozó István barátommal terveztük ezt az utat, amihez csatlakoztak még hárman a turatars.com oldalról (ez itt a reklám helye :). A szállásunk szokás szerint a Weichtalhausban volt, aminek az üzemeltetését a felújítás óta először megint a korábban évtizedekig ezt a tisztséget betöltő Manfred látta el, akivel szívélyes a viszonyom. Az időnk az előrejelzésnek megfelelően végig derült, napos volt.

 

1. nap Pittentalersteig, Kronichsteig, Kronich Eisenweg, Teufelsbadstubensteig

 

Bemelegítésként megmásztuk a nem túl hosszú, de technikás, C nehézségű Pittentalert, ami a Törökugrató sziklához vezet, amit eleve romként építettek. Nem voltak sokan, de pár ember mászott rajtunk kívül is. Ezután átautóztunk a Raxhoz, és Kaiserbrunntól mentünk föl a Kronichsteigon a felvonó tetejéhez, mert ezen az úton még nem jártam. Az út vége felé találkoztunk az első hófoltokkal, de a két hónappal ezelőtti 1-1,5 méteres hó nagy része elolvadt. Innen átmentünk az Ottó-házhoz, hogy a vele szemben lévő rövid Kronich Eisenweget megmászhassuk. Több helyen is elkopott a szikla, például az elején az áthajlásos fölmászás már nincs, mert elfogyott a kiszögellés. Lefelé az AV steigot néztem ki, de a höllentali kilátónál látszott, hogy az elején is van keresztben egy nagy hófolt, és ez az út északi, tehát még több ilyenre lehetett számítani, ezért inkább a sztenderd lefelé utat a Wachthüttelkammot választottuk. Amíg be nem értünk az erdőbe, addig szinte végig 30-40 cm mély, de puha hóban mentünk. A Teufels elágazásnál hárman az Annával és az Ádámmal úgy döntöttünk, hogy ezen a B-s úton megyünk le, az István és az Anikó viszont a 30 létrában végződő eredeti utat választotta. Már sötét este csak ketten az Anikóval kint vacsoráztunk a szálláson, amikor megjelent egy róka, ott sétált a közelben a fáknál, nyugodtan leült mint egy kutya. Kiderült, hogy már 3-4 éve rendszeresen a házhoz jár (nyilván néha megkapja a maradékot is).

 

2. nap Haidsteig, Karl-Ludwig ház

 

Ezt a napot a Rax legismertebb, C-D-s útjának a Haidsteignak a megmászására szántuk. A vasárnapi napos időjárásnak köszönhetően sok emberre lehetett számítani, de végül nem kellett sokat ácsorogni a falon, amitől előzetesen tartottam. Az út felénél lévő fekete Madonnától jól látszott az D-E-s Königschusswandsteig is, amit (mint később kiderült) 2 éve átépítettek: már a törmeléklejtőtől kezdve bedrótozták, és a fönti részt sem a repedésben, hanem a sziklafalon vezetik. Idén mindenképpen el szeretnék ide jönni még egyszer, hogy ezen végigmenjek. Fönt a keresztnél éppen találkoztunk az Istvánnal, aki inkább az A-B-s Preinerwandsteigon jött föl. Időben annyira jól álltunk, hogy nem jöttünk vissza egyből az autóhoz, hanem jónéhány hómezőt keresztezve átmentünk a Karl-Ludwig házhoz, megnéztük a kápolnát, sőt a közelben lévő Gretchensteig rövidke részén is le-föl jöttünk, amit kb 10 éve a Donáttal és Bernáttal is megmásztam már.

 

3. nap Wildenauersteig, Gebirgsvereinsteig

 

Az utolsó napot a Hohe Wand nyugati szélén töltöttük. Most először a Seiser Toninál hagytuk az autót. Az Anikóval megmásztuk előbb a C-s Wildenauersteigot, ami arról nevezetes, hogy nincs drót, csak U alakú lépések. Büszke vagyok rá, hogy a szűkülő kürtő végén sikerült kimászni a nagyon szűk lyukból úgy, hogy nem kellett levennem a nagy hátizsákot a kiálló két bottal (mint korábban mindig). Ezután (remélve, hogy már nem lesznek sokan) az 5 éve épített Gebirgs következett, amin még sosem mentem végig. Az elején rögtön vagy 15 percet kellett várni arra, hogy egy pár kötélbiztosítással (is) ereszkedjen le. Utána is kellett néha várni az előttünk haladó, nem túl gyakorlott mászóra, de alapvetően nem volt probléma. A függőhíd nehezebben ment, mint ahogy arra emlékeztem, a drótlétra érdekes volt. Fölérve a Hubertus-házhoz megtaláltuk a hurok alakú (pontosabban van benne egy elágazás, ezért alulról a Sringlesssteigról is megközelíthető) rövid, nem nehéz, B-s utat, amin a hurok részen végig is mentünk. Az alsó rész még felfedezésre vár. Majd legközelebb.

2018 március 18.

2018 03 15-16 Magas-Tátra hótalpas

Még decemberben olvastam a magas-tatra.info (egyébként nagyszerű) oldalán, hogy idén már negyedszer állítanak fel a Tarajkán egy (idén már kettő) nagy hűtött sátrat, ahol a jégszobrászok mindenfélét alkothatnak, ami ingyen megtekinthető Húsvétig. Mivel még úgysem voltam a Magas-Tátrában télen (nyáron viszont számtalanszor), ezért elhatároztam, hogy most ezt a hiányt bepótolom. A kb 5 órás út miatt 2 naposra terveztük az utat. Az időjárás is a segítségünkre sietett, mert az odafelé úton szinte nem láttunk havat, de 1300 m fölötti magasságban már volt elég sok.

 

1. nap Hrebienok (Tarajka), jégszobrok

A szállást csak némi keresgélés után találtuk meg, mert a booking.com-on ábrázolthoz képest pont a falu másik végén volt, de a helyiek kedvesen segítettek. Kicsit ijedten indultunk el a Grand Hotel parkolójából a túrára, mert még ott is alig volt hó, de fönt a Tarajkán már nem volt hóban hiány. Meglepetésemre nem egy, hanem két nagy sátorban vannak a jégszobrok. Az egyikben egy nagy palotaszerű építmény, a másikban kisebb önálló alkotások. Mindkét sátort erősen hűtik. A szobrok megtekintése után fölmentünk a Zamkovského házig (elvileg a Téry házig engedélyezett fölmenni télen, de az még vagy 3 óra lett volna, és nyáron is egész napos program), majd visszafelé végigjöttünk a Tar-patak mellett, és láttuk, hogy a nagy vízesésnél a korábbi fa hídrendszer helyett fémből építettek egyet (valószínűleg ellenállóbb vagy akár szét is szerelhető).

 

2. nap Poprádi-tó

A második nap a Csorba-tótól a Poprádi-tóig tartó piros út volt a terv, amiről jó idő esetén szép kilátás nyílik a környező hegyekre, de lavina veszély miatt lezárták, így kénytelenek voltunk a zöldön fölmenni (eredetileg ezen csak a lemenetelt terveztem). Egész nap havazott, és borult, ködös időben volt részünk. A tó teljesen be volt havazva és fagyva (a lenti Csorba-tó is). Több helyen is vezettek nyomok a tavon keresztül a túlpartra, és én is nekiindultam hótalppal, de aztán mégis inkább körbementem, hogy legalább elinduljak fölfelé a zig-zeges szerpentinen az Ostrva ködbe burkolózó csúcsa felé. Pár méter után kiderült, hogy arra szinte alig járt előttem valaki, és azok sem (és persze én sem) találták az utat, meg a fölső rész tényleg veszélyes ilyen körülmények között. Azért hótalpban fölkapaszkodtam vagy 10 percet (simán bakancsban esélyem sem lett volna erre a nagy hó miatt), hogy kicsit följebbről is tudjak képet csinálni a szállóról és a tóról télen. Ezután még a Rysy-Koprovsky felé is fölmentem az első elágazásig, ameddig télen föl szabad menni.

2018 február 25.

2018 02 25 Rax hótalpas

Egy régi vágyam teljesült azzal, hogy a számtalan nyári túra után megnézhettem, hogyan néz ki a Rax fennsík télen. Ehhez persze a felvonóval mentünk föl, mert az 1000 m-es szintkülönbséget hótalppal nem célszerű leküzdeni. Bár itt egyáltalán nincsenek sípályák, mégis meglepett, hogy csak páran lézengtünk 1/2 10 környékén a lanovka alsó állomásán. A légvonalban csak 15-20 km-rel arrébb lévő Semmeringen teljesen más lehetett a helyzet. Végig nagyszerű időt fogtunk ki. Ugyan elég hideg volt (-10-15°C), de szinte végig sütött a nap, és alig fújt a szél. A hó kb 100-130 cm magas volt, és helyenként szűz hóban is meneteltünk. Senki nem panaszkodott, hogy kevés lenne a hó, de ez a képeken is látszik.

Először a Höllentali kilátóhoz mentünk, majd hátulról közelítettük meg az Ottó házat a Jakobskogel keresztjétől. Én még elindultam a Preiner Wand kereszt felé is, és fél óra alatt látótávolságon belülre kerültem, de visszafordultam, hogy a többiek ne várjanak rám sokat.

2018 január 15.

2018 01 14 Donovaly hótalpas

5 autóval 20-an (+ Dagi kutya) mentünk Donovalyba hótalpazni, legalább 6 embernek ez volt az első ilyen útja. A szokásos 3/4 kört tettük meg Donovalyból indulva. A hegyen már volt elég hó, hogy fölvegyük a hótalpakat, de nem túl sok, így bakancsban is teljesíthető lett volna a túra. Az időjárással végig szerencsénk volt, mert a gerincen is alig fújt a szél, néha sütött a nap, köd egyáltalán nem volt, ezért messze el lehetett látni. Milyen kicsi a világ: hazafelé a Beszterce Bánya-i Tescoban összefutottam Csuuucsformával (turatars.com oszlopos tagja), akinek a 16 személyes volt iskolabuszával voltam a lengyel-Tátrában és a Dolomitokban is  az elmúlt 3 évben (itthon a Daubnerben is összefutottunk már!).

2017 október 17.

2017 10 14-15 Eisenerz + Rax + Hohe Wand

Kihasználva a rendkívül jó időt egyedül is nekivágtam egy osztrák mászóútnak, és most első nap egy kicsit beljebb is merészkedtem: Eisenerznél több klettersteigről is ír az Osztrák Alpok második részében HoTaRo. Ezeket próbáltam meg feltérképezni, de aludni már visszajöttem a jól ismert Weichtalhausba.

 

1. nap Eisenerz

 

Eisenerz kb félúton van a Rax és Dachstein között. Az A9-esről lejőve egy hatalmas emelkedőn kell följönni, majd le a városba. Közben elmegyünk a rendkívül látványos Erzberg (Érchegység) mellett, ami egy szétbányászott, szétgyalult hegy. Végül a Leopoldsteiner-tó partján lévő sziklafal mellett döntöttem, mert onnan indul a Kaiser-Franz-Josef klettersteig (D), és a beszállás is csak 15 percre van a parkolótól. Itt nem volt akkora tömeg, mint hasonlóan jó időben a Haidsteigon (Rax) vagy a Gebirgsvereinsteigon (Hohe Wand) megszokott tülekedés. Pár mászót láttam a falon, mikor megérkeztem. Két felmenetel is van az első 6-8 m-en, végül az oldalazóst választottam a függőleges helyett, de mindegy is volt, mert már az első méterek után éreztem, hogy a karizmaim most ehhez nem lesznek elég erősek, és a függőlegesen rögtön vissza is másztam. Már ebben a kis körben alaposan elfáradtam, ezért inkább maradtam a normál turistaútnál, de közben visszamentem a parkolóba, hogy letegyem az immár fölöslegessé vált felszerelést, és közben fényképezzem a magasabban lévő mászókat. Ez az út szerintem hasonlít a GBV-re nehézségben (hasonlóan új építésű), az Erikának és az Ildinek való. A normál turistaút is elég látványos, és fönt meg is találtam a másik (még nehezebb) klettersteig ki- és beszállását. A Rossloch (D/E) ugyanis egy körút: először függőlegesen le kell mászni a sziklafalon, majd alul bemenni a barlangba, és a barlangkürtő falán fölmászni.

 

2. nap Rax + Hohe Wand

 

Úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott vagyok a Weichtalhausnál (itt megemelték az árakat, cserébe adnak reggelit: 24,5 EUR ill. 19,5 annak, aki tagja az osztrák hegymászó szövetségnek), akkor reggel már csak benézek a kedvenc höllentali völgybe, és megkeresem az Akademiker steig beszállását. Ez egy 2+ -os biztosítatlan út, és 8 éve egy képet sem csináltam, amikor fölmásztam, mert lemerültek az elemeim. Nos most nem, csak simán az autóban felejtettem a fényképezőgépet, és még a nagy létra előtt rájöttem erre, de lusta voltam visszafordulni 10 percet, hiszem úgysem akartam itt felmászni sehová. Ehhez képest végül elkezdtem egy darabig mászni egy steigon csak úgy (amiről azt hittem, hogy az Akademiker, de nem nagyon emlékeztem rá), és mikor visszamásztam, akkor láttam a feliratot, hogy Katzenkopf Zimmer 3-as. Ennek a tetejét találtuk meg pár éve a Tibivel, és érdekesen nézett ki. De akkor hol kezdődik az Akademiker? Jövőre ezt biztosan kiderítem.

 

Majd átautóztam a Hohe Wandra, és ott egy piros jelzésen mentem föl az W. Eichert hüttéhez (hasonlóan mint, 6 éve, csak most a Wagnersteignak a túloldalán). Közben a Kanzelsteig (2-es) alját is láttam, de hogy hol lehet a teteje, az rejtély, mert a piros is majdnem a hüttéhez vezet, és a piros és a Wagnersteig között én semmilyen más följöveteli lehetőséget nem láttam. Ezt is ki kellene jövőre deríteni. Egyébként ezt a pirosat nem ajánlom senkinek, mert semmi örömet nem okozott, hogy egy 45°-os úttalan (de szépen jelölt) hegyoldalon kell lépésenként fölküzdeni magam az erdőben, és még kilátás sincsen. Visszafelé még a Packlest is útbaejtettem, de onnan előszörre eltévesztettem a lejövő utat, mert az osztrákoknál (a szlovákokkal vagy a lengyelekkel szemben) nem mindig precízek a jelzések meg az útelágazások (különösen a Hohe Wandon). Lefelé aztán maga az turistaösvény is eltűnt, mert egy óriási utat építettek 20-30 méter szélesen letarolva mindent. Jó, hogy pár év (vagy évtized) múlva beheged ez a tájseb, de most nem szép látvány.

2017 október 5.

2017 09 30 - 10 03 Lengyel-Tátra

Először mentem saját autóval Zakopanéba, az út 5 órát tartott. A szállásunk egy belvárosi apartmanban volt, közel a legtöbb túraútvonal indulási helyszínéhez: Kužnicéhez. A terv az volt, hogy jó idő esetén a Sas-út legalább egy részét megmásszuk. Nos a 4 napból az első hármon a beígért napos időben volt részünk (az utolsó nap viszont az előrejelzettnek megfelelően mindenhol esett), de 2000 méter fölött már havasak voltak a csúcsok, így e fölé nem merészkedtünk. A Sas-út marad nyárra.

 

1. nap Giewont (1894)

 

Mivel este 7-kor már nagyon sötét van, ezért a nyító napra a Giewontot néztük ki, a tetején a mindenhonnan jól látható óriási kereszttel. Kb 3,5 óra alatt értünk föl, és odafelé még eléggé felhős idő fogadott minket amikor kiértünk a fák közül, így nem sokat láttunk a hegyekből. Szerencsére mikor felértünk a csúcsra (ahol fürtökben lógtak az emberek a kereszt körül), kezdett kitisztulni az idő, és ekkor szembesültünk a messzebb lévő havas csúcsokkal. Jó megoldás, hogy a csúcs előtti láncos szakasznál egyirányúsították a túraútvonalat. Voltak, akiknek a lemenet időbe tellett. Mikor időben (bőven világosban) visszaértünk az alsó turistaházhoz még elugrottunk a közeli vízesést is megnézni. Este pedig Zakopane híres sétáló utcáját fedeztük fel, ahol szombaton este 8 után is még dolgoztak építő munkások autólámpák mellett...

 

2. nap Kościelec (2185) helyett Karb (1853)

 

A második napon a Murowaniec-háztól nem messze lévő Kościelecet szerettük volna megmászni, bár havas volt a teteje. Ezt a csúcsot 4 éve megmászta az Ildi, a Gyuri és a Gabi, mialatt én a Sas-úton voltam. A Czarny Staw Gasienicowy tónál találkoztunk egy beöltözött jegyespárral is. Azért ide 2 órás emelkedőn kell följönni (nyilván a tóparton öltöztek át). A tópartról indul a meredek kaptató a hágóig (Karb). Jónéhányan mentek előttünk, sőt a havas fölső részen is láttunk embereket, ezért reménykedtünk, hogy mi is följutunk. Nem így történt, mert 2000 méter környékén már a kemény hóba nem lehetett beletaposni, és veszélyesen csúszott. Sokan visszafordultak, de persze akin hágóvas is volt, az nem. Előbb az Erika, aztán később én is a visszafordulás mellett döntöttem, mert nem akartam fölösleges kockázatot válalni. Majd legközelebb nyáron jobb időben sikerülni fog. A hágóból a másik irányba indultunk le, ahol több kisebb tengerszem is található, majd egy hirtelen ötlettel fölmentünk a Kasprowy Wierchre, a lanovka fölső állomásához. Itt aztán volt ember bőven. Lefelé a lanovka mellett jöttünk le a zöld úton.

 

3. nap Kondracka Kopa (2005) - Kasprowy Wierch (1987)

 

Ezen a napon is végig verőfényes napsütésben volt részünk. Most Kužnice felől indultunk a Giewont alatti nyeregbe, majd onnan fel a gerincre (ami itt egyben a szlovák-lengyel határ is). Itt, a Kondracka Kopához közeledve már nagyon fújt a szél, többször ellent kellett tartanom a bottal, mert odébb lökött volna egy erősebb széllökés. Innen végig a gerincen mentünk tovább a lanovka felső állomásához (közben azért vagy 200 métert ereszkedtünk is, majd újra vissza 2000-re), és onnan most azon az úton mentünk le, ahol előző nap följöttünk.

 

4. nap A 100+ éves fatemplom és Árva vára

 

Az utolsó napra általános esőt jósoltak egész Közép-Európára, ezért a túrázásról lemondtunk, inkább megnéztük a híres fatemplomot Zakopanéban (a nyári Tátra kerülő bicikliút alkalmából én már láttam), és hazafelé bementünk a rendkívül látványos Árva várába, ahová tavaly ősszel nem jutottunk be, mert nem engedték be a Gabi kutyáját. Így utólag egyetértek ezzel, mert a vár egy múzeum, ahol a rövidebb vezetett körút is másfél órás. Tehát itt alapvetően nem a várfalakon, bástyákon lehet járkálni, hanem egy a környék és persze a vár történetét, természetrajzát, a korabeli eszközöket, népviseleteket stb bemutató kiállítás.

2017 augusztus 29.

2017 08 24-27 Nyugati-Tátra és Nagy-Fátra

Végül egy sérülés miatt csak hárman mentünk el az útra. A szállásra nem volt panasz, sőt az angolul kitűnően beszélő lány még azt is kezdeményezte, hogy megpróbál nekünk valami visszatérítést szerezni. A reggeli benne foglaltatott az árban, ami itt azt jelentette, hogy a hűtőben volt kenyér, sonka, sajt, vaj, tej, zöldség stb, és mi akkor ehettünk, amikor akartunk. Nekem tetszett ez a rendszer. Azt az egyet furcsálltam, hogy a szobákat nem lehetett kulcsra zárni, de ebből sem származott semmi probléma.

 

1. nap Tlstá (1373, Nagy-Fátra)

Mivel most nem hajnalban indultunk, ezért kifelé egy közepes körtúrát (kb. 6 órás) terveztem a Nagy-Fátra nyugati szélén. Az ötletet a turatars.com oldalról csuuucsformától loptam. Mi a legkisebb kört tettük meg, de lehetett volna egy bővebbet is, csak az időhiány... A csúcsról visszaereszkedve egy barlang mellett mentünk el, ahová be is tudtunk menni egy rövidebb szakaszon.

 

2. nap Baranec (2184, Nyugati-Tátra)

Ezen a csúcson még én sem jártam, ezért ezt az utat már régen kinéztem, és végül éppen sikerült sötétedésre befejezni. Az eleje elég nehéz, mert rögtön egy 4 órás folyamatos emelkedővel indul a csúcsra. Különösen az első két óra fárasztó, de miután kiértünk a törpefenyők közül, már látszik a cél, és úgy már lelkileg is más. Még az erdőben találkoztunk egy nagyobb (70-80 cm) kígyóval, de elég gyorsan elbújt. Végig jó időnk volt (nem tikkasztóan meleg), a csúcsról már pazar kilátás fogadott minket. Távcsővel néztük, hogy körben az összes járható csúcson voltak túristák. A csúcsról a Žiarske sedlo felé mentünk le, és a Zsári völgyben kanyarodtunk vissza az autóhoz. Ennek a völynek az elején van a bányász múzeum, ami egy tárna, de persze este (mire odaértünk) már zárva volt.

 

3. nap Rákoň-Lúčna-Osobita (1876, Nyugati-Tátra)

Ezen a napon egy rövidebb túrát tettünk a hegység másik oldalán. Odafelé elég sok biciklissel találkoztunk, meséltem is a többieknek, hogy 2 hónapja én is itt tekertem. A Szandra kérésére azt az utat választottuk, ahol tavaly a Tibivel, a Gabival és a kutyákkal ők bőrig áztak, míg én fölmentem a Volovecre, és csak kicsit áztam meg. A Rákoň-Lúčna határgerinc és az egész hegyoldal egy nagy áfonyás (de azért málna is van). Fönt a gerincen csak 4-5 cm magasak, de van rajtuk nagyszemű termés. Mint egy szőnyegen, úgy lehet rajtuk járni. Több helyen is találkoztunk a túristaúton medvekakával. Az út végefelé elkapott minket egy kisebb 20 perces zápor. Ekkor került elő egy 25 cm hosszú, fehér, vékony, furcsa mozgású gyík (?) az úton. Hazafelé Zuberecben be akartunk ugrani egy étterembe, de hirtelen annyira elkezdett ömleni az eső, hogy a 20 m-re lévő bejáratig sem tudtunk elmenni, és végül feladtuk. Akik egy fél órával később jöttek le a hegyről, azok nagyon csúnyán eláztak.

 

4. nap Kozí chrbát (1330, Alacsony-Tátra)

A normális idejű hazatérés érdekében az utolsó napra egy rövidebb túrát szavaztunk meg Donovaly környékén: azt az utat, amit télen hótalppal mindkét irányban megtettünk már, de nyáron még nem, és a csúcson sem jártunk (mert télen mindig a csúcsot elkerülő részen mentünk).

2017 július 31.

2017 07 29-30 Szigetközi vízitúra

Erre a hétvégére egy vízitúrát szerveztünk a Szigetközbe. A kisbodaki kempingben béreltünk egy négyszemélyes kenut két napra. Első nap egy kisebb túrát teljesítettünk: az Öreg-erdő kört, ami a visszafelé úton egy nagyobb, erdős tóba vezet. Itt az előzetes jóslatok és útleírások szerint el is tévedtünk, kerengtünk a nádas, az uszadékfák és egyéb akadályok között, és csak harmadik nekifutásra találtuk meg a kijáratot. Egyébként az időjárás végig jó volt, szinte szélcsend, és szerencsére gyakran árnyékos helyeken eveztünk. Láttunk sok halászmadarat: gémet, kormoránt, két hattyút meg egy vidrának a hátsó úszólábát. A túra vége felé egy zúgónál mi is befeküdtünk a vízbe. Itt a lebetonozott aljzat miatt jelentősen felgyorsul a víz, és élményfürdőt lehet venni. A nap zárásaként bementünk a közeli Lipótba, és megnéztük a híres pékség központját. A második napra maradt a hosszabb túra: a burjáni kör. Itt már kétszer ki is kellett szállni a kenuból, és átemelni, mert keresztben betonakadályok voltak. Két izgalmasabb zúgón is átkeltünk minden probléma nélkül, hála a tapasztalt kormányosunknak, Ferinek. Kicsit meglepett, hogy a két nap során alig találkoztunk más hajósokkal, pedig a kempingben egy csomó ember és csónak is volt. Nyilván a nagy területen eloszlik a tömeg. Összességében nagyon jó élmény volt, leszámítva azt, hogy a szúnyogok alaposan összecsíptek.

2017 július 18.

2017 07 15-16 Mangart

A turatars.com oldalon találtam erre a hétvégére a Mangart (2679) megmászására szóló programot, és jelentkeztem. Nem bántam meg. Jó csapat jött össze Dombovári Zsolt vezetésével, bátran ajánlom a túráit másnak is.

Tatabányáról indultunk 6 előtt, és Sárváron is felvettünk egy ötödik kollégát, így dél után értünk Tarvisio környékére. Onnan a fizetős (5 EUR/autó) úton mentünk föl a Mangart-hágóba. Ez az út legalább olyan izgalmasnak bizonyult, mint a későbbi ferraták. 10 km sok szerpentinnel, rendkívül szűk (nem egyszer vissza kellett tolatni), nagyon meredek (láttam a táblán 22%-os meredekséget is kiírni), az út szélén inkább csak jelzésértékű kis beton bólyák, amik még egy Trabantot sem fognának meg. A végefelé 3 alagút is színesítette az amúgy csodaszép tájat. 2050 m magasra lehetett fölmenni az úton, aminek a végén még egy kőomláson is át kellett menni. Eredetileg az volt a terv, hogy az autótól lemegyünk egy bivakházba (hogy gyorsan elfoglaljuk, és ott aludjunk, majd másnap a két ferratán fölmenjünk a csúcsra), de közben annyira kitisztult az idő (még Tarvisio környékén is esett), hogy úgy döntöttünk, hogy a parkolótól nem messze lévő szlovén ferratán fölmegyünk a csúcsra, és a másik ferratát hagyjuk csak másnapra.

A szlovén ferrata nem túl nehéz, B-C-snek írják, de inkább csak B. Viszont egy csomó helyen nincs drót, inkább emiatt érdemli meg a C-t. Kb 2 óra alatt föl is értünk, végig jó időben, kevés széllel (fönt azért fújt), nem túl melegben. Visszafelé a normál úton jöttünk le, és a bivakház felkeresése előtt, még tettünk egy próbát a közeli túristaházban, hátha van szállás. Szerencsénk volt, mert egy csoport lemondta a foglalását, így egy 12 személyes szobát megkaptunk öten. Ráadásul mivel a Zsolt tagja az osztrák hegymászó klubnak, mi is megkaptuk a kedvezményt. Nem is merem leírni, hogy milyen olcsón laktunk ott.

Másnap reggel korán keltünk, és irány lefelé a bivakház (Bivak Nogara), mert onnan indul az olasz ferrata, ami kicsit a parkoló szint fölé vezet, közel a szlovén ferrata aljához. Nagy meglepetésemre a bivakházig szinte végig birkaszaros ösvényen kellett leereszkedni. Ezek a bégető jószágok a 2000-es legelőkre is följönnek. A bivakházba nem néztem be (mert voltak benne), de a Zsolt igen, és mondta hogy 3 db háromemeletes fekhely van benne. Kívülről teljesen jó állapotú kis méretű ház, amit az használhat, aki előbb odaér. Olyan fél 9 körül értünk a beszálláshoz, és akkor már előttünk is jó páran voltak a falon, aztán utánunk még sokkal-sokkal többen. Hiába a jó időt ki kell használni. Ezt a ferratát C-D-snek írták, de szerintem csak C. Egyáltalán nem nehéz, végig van drót, és rengeteg beépített lépés is segíti a haladást. Emiatt nem volt komoly torlódás sem. Viszont végig kitett, így csak az olyan kezdőknek ajánlom, akiknek egyáltalán nincs tériszonyuk. A Zsolt találta meg a legjobb szót erre az útra: élmény ferrata: nem nehéz, nem túl hosszú (ez is kb 2 órás volt), de izgalmas. Ezen a napon is kitűnő volt az idő: nem túl meleg, nem túl szeles.

Dél környékén indultunk haza. A lefelé út még izgalmasabb volt, mint egy nappal korábban a fölfelé, mert most még rengetegen igyekeztek följönni. És nem csak autóval és motorral, hanem jónéhányan biciklivel, ami embert próbáló teljesítmény. A hazafelé úton megálltunk a Predel hágónál lévő első világháborús osztrák, majd a túloldalon az olasz bunkereknél is. Itt csatáztak több évig értelmetlenül, majd haltak meg sok százezren magyarok is (Isonzó). Végül még letértünk a Fusinei-tavakhoz, amikről a Mangart-hágóból rengeteg kép készült, hogy alulról is megnézzük a Mangart-csoportot. Alulról és messziről teljesen másképp néz ki, mint föntről, ahonnan közelről érezni a szintkülönbségeket, egyáltalán nem egységes; nem úgy lentről nézve. Onnan minden egy félkörű hatalmas függőleges falnak látszik.