Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2017 október 17.

2017 10 14-15 Eisenerz + Rax + Hohe Wand

Kihasználva a rendkívül jó időt egyedül is nekivágtam egy osztrák mászóútnak, és most első nap egy kicsit beljebb is merészkedtem: Eisenerznél több klettersteigről is ír az Osztrák Alpok második részében HoTaRo. Ezeket próbáltam meg feltérképezni, de aludni már visszajöttem a jól ismert Weichtalhausba.

 

1. nap Eisenerz

 

Eisenerz kb félúton van a Rax és Dachstein között. Az A9-esről lejőve egy hatalmas emelkedőn kell följönni, majd le a városba. Közben elmegyünk a rendkívül látványos Erzberg (Érchegység) mellett, ami egy szétbányászott, szétgyalult hegy. Végül a Leopoldsteiner-tó partján lévő sziklafal mellett döntöttem, mert onnan indul a Kaiser-Franz-Josef klettersteig (D), és a beszállás is csak 15 percre van a parkolótól. Itt nem volt akkora tömeg, mint hasonlóan jó időben a Haidsteigon (Rax) vagy a Gebirgsvereinsteigon (Hohe Wand) megszokott tülekedés. Pár mászót láttam a falon, mikor megérkeztem. Két felmenetel is van az első 6-8 m-en, végül az oldalazóst választottam a függőleges helyett, de mindegy is volt, mert már az első méterek után éreztem, hogy a karizmaim most ehhez nem lesznek elég erősek, és a függőlegesen rögtön vissza is másztam. Már ebben a kis körben alaposan elfáradtam, ezért inkább maradtam a normál turistaútnál, de közben visszamentem a parkolóba, hogy letegyem az immár fölöslegessé vált felszerelést, és közben fényképezzem a magasabban lévő mászókat. Ez az út szerintem hasonlít a GBV-re nehézségben (hasonlóan új építésű), az Erikának és az Ildinek való. A normál turistaút is elég látványos, és fönt meg is találtam a másik (még nehezebb) klettersteig ki- és beszállását. A Rossloch (D/E) ugyanis egy körút: először függőlegesen le kell mászni a sziklafalon, majd alul bemenni a barlangba, és a barlangkürtő falán fölmászni.

 

2. nap Rax + Hohe Wand

 

Úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott vagyok a Weichtalhausnál (itt megemelték az árakat, cserébe adnak reggelit: 24,5 EUR ill. 19,5 annak, aki tagja az osztrák hegymászó szövetségnek), akkor reggel már csak benézek a kedvenc höllentali völgybe, és megkeresem az Akademiker steig beszállását. Ez egy 2+ -os biztosítatlan út, és 8 éve egy képet sem csináltam, amikor fölmásztam, mert lemerültek az elemeim. Nos most nem, csak simán az autóban felejtettem a fényképezőgépet, és még a nagy létra előtt rájöttem erre, de lusta voltam visszafordulni 10 percet, hiszem úgysem akartam itt felmászni sehová. Ehhez képest végül elkezdtem egy darabig mászni egy steigon csak úgy (amiről azt hittem, hogy az Akademiker, de nem nagyon emlékeztem rá), és mikor visszamásztam, akkor láttam a feliratot, hogy Katzenkopf Zimmer 3-as. Ennek a tetejét találtuk meg pár éve a Tibivel, és érdekesen nézett ki. De akkor hol kezdődik az Akademiker? Jövőre ezt biztosan kiderítem.

 

Majd átautóztam a Hohe Wandra, és ott egy piros jelzésen mentem föl az W. Eichert hüttéhez (hasonlóan mint, 6 éve, csak most a Wagnersteignak a túloldalán). Közben a Kanzelsteig (2-es) alját is láttam, de hogy hol lehet a teteje, az rejtély, mert a piros is majdnem a hüttéhez vezet, és a piros és a Wagnersteig között én semmilyen más följöveteli lehetőséget nem láttam. Ezt is ki kellene jövőre deríteni. Egyébként ezt a pirosat nem ajánlom senkinek, mert semmi örömet nem okozott, hogy egy 45°-os úttalan (de szépen jelölt) hegyoldalon kell lépésenként fölküzdeni magam az erdőben, és még kilátás sincsen. Visszafelé még a Packlest is útbaejtettem, de onnan előszörre eltévesztettem a lejövő utat, mert az osztrákoknál (a szlovákokkal vagy a lengyelekkel szemben) nem mindig precízek a jelzések meg az útelágazások (különösen a Hohe Wandon). Lefelé aztán maga az turistaösvény is eltűnt, mert egy óriási utat építettek 20-30 méter szélesen letarolva mindent. Jó, hogy pár év (vagy évtized) múlva beheged ez a tájseb, de most nem szép látvány.

2017 október 5.

2017 09 30 - 10 03 Lengyel-Tátra

Először mentem saját autóval Zakopanéba, az út 5 órát tartott. A szállásunk egy belvárosi apartmanban volt, közel a legtöbb túraútvonal indulási helyszínéhez: Kužnicéhez. A terv az volt, hogy jó idő esetén a Sas-út legalább egy részét megmásszuk. Nos a 4 napból az első hármon a beígért napos időben volt részünk (az utolsó nap viszont az előrejelzettnek megfelelően mindenhol esett), de 2000 méter fölött már havasak voltak a csúcsok, így e fölé nem merészkedtünk. A Sas-út marad nyárra.

 

1. nap Giewont (1894)

 

Mivel este 7-kor már nagyon sötét van, ezért a nyító napra a Giewontot néztük ki, a tetején a mindenhonnan jól látható óriási kereszttel. Kb 3,5 óra alatt értünk föl, és odafelé még eléggé felhős idő fogadott minket amikor kiértünk a fák közül, így nem sokat láttunk a hegyekből. Szerencsére mikor felértünk a csúcsra (ahol fürtökben lógtak az emberek a kereszt körül), kezdett kitisztulni az idő, és ekkor szembesültünk a messzebb lévő havas csúcsokkal. Jó megoldás, hogy a csúcs előtti láncos szakasznál egyirányúsították a túraútvonalat. Voltak, akiknek a lemenet időbe tellett. Mikor időben (bőven világosban) visszaértünk az alsó turistaházhoz még elugrottunk a közeli vízesést is megnézni. Este pedig Zakopane híres sétáló utcáját fedeztük fel, ahol szombaton este 8 után is még dolgoztak építő munkások autólámpák mellett...

 

2. nap Kościelec (2185) helyett Karb (1853)

 

A második napon a Murowaniec-háztól nem messze lévő Kościelecet szerettük volna megmászni, bár havas volt a teteje. Ezt a csúcsot 4 éve megmászta az Ildi, a Gyuri és a Gabi, mialatt én a Sas-úton voltam. A Czarny Staw Gasienicowy tónál találkoztunk egy beöltözött jegyespárral is. Azért ide 2 órás emelkedőn kell följönni (nyilván a tóparton öltöztek át). A tópartról indul a meredek kaptató a hágóig (Karb). Jónéhányan mentek előttünk, sőt a havas fölső részen is láttunk embereket, ezért reménykedtünk, hogy mi is följutunk. Nem így történt, mert 2000 méter környékén már a kemény hóba nem lehetett beletaposni, és veszélyesen csúszott. Sokan visszafordultak, de persze akin hágóvas is volt, az nem. Előbb az Erika, aztán később én is a visszafordulás mellett döntöttem, mert nem akartam fölösleges kockázatot válalni. Majd legközelebb nyáron jobb időben sikerülni fog. A hágóból a másik irányba indultunk le, ahol több kisebb tengerszem is található, majd egy hirtelen ötlettel fölmentünk a Kasprowy Wierchre, a lanovka fölső állomásához. Itt aztán volt ember bőven. Lefelé a lanovka mellett jöttünk le a zöld úton.

 

3. nap Kondracka Kopa (2005) - Kasprowy Wierch (1987)

 

Ezen a napon is végig verőfényes napsütésben volt részünk. Most Kužnice felől indultunk a Giewont alatti nyeregbe, majd onnan fel a gerincre (ami itt egyben a szlovák-lengyel határ is). Itt, a Kondracka Kopához közeledve már nagyon fújt a szél, többször ellent kellett tartanom a bottal, mert odébb lökött volna egy erősebb széllökés. Innen végig a gerincen mentünk tovább a lanovka felső állomásához (közben azért vagy 200 métert ereszkedtünk is, majd újra vissza 2000-re), és onnan most azon az úton mentünk le, ahol előző nap följöttünk.

 

4. nap A 100+ éves fatemplom és Árva vára

 

Az utolsó napra általános esőt jósoltak egész Közép-Európára, ezért a túrázásról lemondtunk, inkább megnéztük a híres fatemplomot Zakopanéban (a nyári Tátra kerülő bicikliút alkalmából én már láttam), és hazafelé bementünk a rendkívül látványos Árva várába, ahová tavaly ősszel nem jutottunk be, mert nem engedték be a Gabi kutyáját. Így utólag egyetértek ezzel, mert a vár egy múzeum, ahol a rövidebb vezetett körút is másfél órás. Tehát itt alapvetően nem a várfalakon, bástyákon lehet járkálni, hanem egy a környék és persze a vár történetét, természetrajzát, a korabeli eszközöket, népviseleteket stb bemutató kiállítás.

2017 augusztus 29.

2017 08 24-27 Nyugati-Tátra és Nagy-Fátra

Végül egy sérülés miatt csak hárman mentünk el az útra. A szállásra nem volt panasz, sőt az angolul kitűnően beszélő lány még azt is kezdeményezte, hogy megpróbál nekünk valami visszatérítést szerezni. A reggeli benne foglaltatott az árban, ami itt azt jelentette, hogy a hűtőben volt kenyér, sonka, sajt, vaj, tej, zöldség stb, és mi akkor ehettünk, amikor akartunk. Nekem tetszett ez a rendszer. Azt az egyet furcsálltam, hogy a szobákat nem lehetett kulcsra zárni, de ebből sem származott semmi probléma.

 

1. nap Tlstá (1373, Nagy-Fátra)

Mivel most nem hajnalban indultunk, ezért kifelé egy közepes körtúrát (kb. 6 órás) terveztem a Nagy-Fátra nyugati szélén. Az ötletet a turatars.com oldalról csuuucsformától loptam. Mi a legkisebb kört tettük meg, de lehetett volna egy bővebbet is, csak az időhiány... A csúcsról visszaereszkedve egy barlang mellett mentünk el, ahová be is tudtunk menni egy rövidebb szakaszon.

 

2. nap Baranec (2184, Nyugati-Tátra)

Ezen a csúcson még én sem jártam, ezért ezt az utat már régen kinéztem, és végül éppen sikerült sötétedésre befejezni. Az eleje elég nehéz, mert rögtön egy 4 órás folyamatos emelkedővel indul a csúcsra. Különösen az első két óra fárasztó, de miután kiértünk a törpefenyők közül, már látszik a cél, és úgy már lelkileg is más. Még az erdőben találkoztunk egy nagyobb (70-80 cm) kígyóval, de elég gyorsan elbújt. Végig jó időnk volt (nem tikkasztóan meleg), a csúcsról már pazar kilátás fogadott minket. Távcsővel néztük, hogy körben az összes járható csúcson voltak túristák. A csúcsról a Žiarske sedlo felé mentünk le, és a Zsári völgyben kanyarodtunk vissza az autóhoz. Ennek a völynek az elején van a bányász múzeum, ami egy tárna, de persze este (mire odaértünk) már zárva volt.

 

3. nap Rákoň-Lúčna-Osobita (1876, Nyugati-Tátra)

Ezen a napon egy rövidebb túrát tettünk a hegység másik oldalán. Odafelé elég sok biciklissel találkoztunk, meséltem is a többieknek, hogy 2 hónapja én is itt tekertem. A Szandra kérésére azt az utat választottuk, ahol tavaly a Tibivel, a Gabival és a kutyákkal ők bőrig áztak, míg én fölmentem a Volovecre, és csak kicsit áztam meg. A Rákoň-Lúčna határgerinc és az egész hegyoldal egy nagy áfonyás (de azért málna is van). Fönt a gerincen csak 4-5 cm magasak, de van rajtuk nagyszemű termés. Mint egy szőnyegen, úgy lehet rajtuk járni. Több helyen is találkoztunk a túristaúton medvekakával. Az út végefelé elkapott minket egy kisebb 20 perces zápor. Ekkor került elő egy 25 cm hosszú, fehér, vékony, furcsa mozgású gyík (?) az úton. Hazafelé Zuberecben be akartunk ugrani egy étterembe, de hirtelen annyira elkezdett ömleni az eső, hogy a 20 m-re lévő bejáratig sem tudtunk elmenni, és végül feladtuk. Akik egy fél órával később jöttek le a hegyről, azok nagyon csúnyán eláztak.

 

4. nap Kozí chrbát (1330, Alacsony-Tátra)

A normális idejű hazatérés érdekében az utolsó napra egy rövidebb túrát szavaztunk meg Donovaly környékén: azt az utat, amit télen hótalppal mindkét irányban megtettünk már, de nyáron még nem, és a csúcson sem jártunk (mert télen mindig a csúcsot elkerülő részen mentünk).

2017 július 31.

2017 07 29-30 Szigetközi vízitúra

Erre a hétvégére egy vízitúrát szerveztünk a Szigetközbe. A kisbodaki kempingben béreltünk egy négyszemélyes kenut két napra. Első nap egy kisebb túrát teljesítettünk: az Öreg-erdő kört, ami a visszafelé úton egy nagyobb, erdős tóba vezet. Itt az előzetes jóslatok és útleírások szerint el is tévedtünk, kerengtünk a nádas, az uszadékfák és egyéb akadályok között, és csak harmadik nekifutásra találtuk meg a kijáratot. Egyébként az időjárás végig jó volt, szinte szélcsend, és szerencsére gyakran árnyékos helyeken eveztünk. Láttunk sok halászmadarat: gémet, kormoránt, két hattyút meg egy vidrának a hátsó úszólábát. A túra vége felé egy zúgónál mi is befeküdtünk a vízbe. Itt a lebetonozott aljzat miatt jelentősen felgyorsul a víz, és élményfürdőt lehet venni. A nap zárásaként bementünk a közeli Lipótba, és megnéztük a híres pékség központját. A második napra maradt a hosszabb túra: a burjáni kör. Itt már kétszer ki is kellett szállni a kenuból, és átemelni, mert keresztben betonakadályok voltak. Két izgalmasabb zúgón is átkeltünk minden probléma nélkül, hála a tapasztalt kormányosunknak, Ferinek. Kicsit meglepett, hogy a két nap során alig találkoztunk más hajósokkal, pedig a kempingben egy csomó ember és csónak is volt. Nyilván a nagy területen eloszlik a tömeg. Összességében nagyon jó élmény volt, leszámítva azt, hogy a szúnyogok alaposan összecsíptek.

2017 július 18.

2017 07 15-16 Mangart

A turatars.com oldalon találtam erre a hétvégére a Mangart (2679) megmászására szóló programot, és jelentkeztem. Nem bántam meg. Jó csapat jött össze Dombovári Zsolt vezetésével, bátran ajánlom a túráit másnak is.

Tatabányáról indultunk 6 előtt, és Sárváron is felvettünk egy ötödik kollégát, így dél után értünk Tarvisio környékére. Onnan a fizetős (5 EUR/autó) úton mentünk föl a Mangart-hágóba. Ez az út legalább olyan izgalmasnak bizonyult, mint a későbbi ferraták. 10 km sok szerpentinnel, rendkívül szűk (nem egyszer vissza kellett tolatni), nagyon meredek (láttam a táblán 22%-os meredekséget is kiírni), az út szélén inkább csak jelzésértékű kis beton bólyák, amik még egy Trabantot sem fognának meg. A végefelé 3 alagút is színesítette az amúgy csodaszép tájat. 2050 m magasra lehetett fölmenni az úton, aminek a végén még egy kőomláson is át kellett menni. Eredetileg az volt a terv, hogy az autótól lemegyünk egy bivakházba (hogy gyorsan elfoglaljuk, és ott aludjunk, majd másnap a két ferratán fölmenjünk a csúcsra), de közben annyira kitisztult az idő (még Tarvisio környékén is esett), hogy úgy döntöttünk, hogy a parkolótól nem messze lévő szlovén ferratán fölmegyünk a csúcsra, és a másik ferratát hagyjuk csak másnapra.

A szlovén ferrata nem túl nehéz, B-C-snek írják, de inkább csak B. Viszont egy csomó helyen nincs drót, inkább emiatt érdemli meg a C-t. Kb 2 óra alatt föl is értünk, végig jó időben, kevés széllel (fönt azért fújt), nem túl melegben. Visszafelé a normál úton jöttünk le, és a bivakház felkeresése előtt, még tettünk egy próbát a közeli túristaházban, hátha van szállás. Szerencsénk volt, mert egy csoport lemondta a foglalását, így egy 12 személyes szobát megkaptunk öten. Ráadásul mivel a Zsolt tagja az osztrák hegymászó klubnak, mi is megkaptuk a kedvezményt. Nem is merem leírni, hogy milyen olcsón laktunk ott.

Másnap reggel korán keltünk, és irány lefelé a bivakház (Bivak Nogara), mert onnan indul az olasz ferrata, ami kicsit a parkoló szint fölé vezet, közel a szlovén ferrata aljához. Nagy meglepetésemre a bivakházig szinte végig birkaszaros ösvényen kellett leereszkedni. Ezek a bégető jószágok a 2000-es legelőkre is följönnek. A bivakházba nem néztem be (mert voltak benne), de a Zsolt igen, és mondta hogy 3 db háromemeletes fekhely van benne. Kívülről teljesen jó állapotú kis méretű ház, amit az használhat, aki előbb odaér. Olyan fél 9 körül értünk a beszálláshoz, és akkor már előttünk is jó páran voltak a falon, aztán utánunk még sokkal-sokkal többen. Hiába a jó időt ki kell használni. Ezt a ferratát C-D-snek írták, de szerintem csak C. Egyáltalán nem nehéz, végig van drót, és rengeteg beépített lépés is segíti a haladást. Emiatt nem volt komoly torlódás sem. Viszont végig kitett, így csak az olyan kezdőknek ajánlom, akiknek egyáltalán nincs tériszonyuk. A Zsolt találta meg a legjobb szót erre az útra: élmény ferrata: nem nehéz, nem túl hosszú (ez is kb 2 órás volt), de izgalmas. Ezen a napon is kitűnő volt az idő: nem túl meleg, nem túl szeles.

Dél környékén indultunk haza. A lefelé út még izgalmasabb volt, mint egy nappal korábban a fölfelé, mert most még rengetegen igyekeztek följönni. És nem csak autóval és motorral, hanem jónéhányan biciklivel, ami embert próbáló teljesítmény. A hazafelé úton megálltunk a Predel hágónál lévő első világháborús osztrák, majd a túloldalon az olasz bunkereknél is. Itt csatáztak több évig értelmetlenül, majd haltak meg sok százezren magyarok is (Isonzó). Végül még letértünk a Fusinei-tavakhoz, amikről a Mangart-hágóból rengeteg kép készült, hogy alulról is megnézzük a Mangart-csoportot. Alulról és messziről teljesen másképp néz ki, mint föntről, ahonnan közelről érezni a szintkülönbségeket, egyáltalán nem egységes; nem úgy lentről nézve. Onnan minden egy félkörű hatalmas függőleges falnak látszik.

2017 július 2.

2017 06 26-27 Tatranská magistrála és Kis-Fátra

Mivel egyedül mentem a biciklitúrára, ezért úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott vagyok, akkor még 2 napot a környéken túrázom. A Magas-Tátrában a Tatranská magistrála nevű utat (pontosabban annak kb a felét) néztem ki, míg utolsó nap a Kis-Fátrában azt a szurdok utat, amit 2 éve nem teljesíthettük, mert áprilisban még le volt zárva.

 

Tatranská magistrála a Csorba-tótól Ótátrafüredig

A Tatranská magistrála egy többé-kevésbé szintben futó út, ami a hegy lábával párhuzamosan végigfut a csúcsok alatt, és folyamatosan keresztezi a csúcsokra fölvivő turistautakat (a Nyugati-Tátrában is folytatódik). Sajnos kora reggel még esett az eső, és áthatolhatatlan köd telepedett a tájra. Villamossal mentem a Csorba-tóhoz, és a panorámaúton föl a Poprádi-tóhoz gyakorlatilag nem lehetett látni semmit. Szerencsére úgy fél 10 környékén kezdett oszladozni és felszállni a köd, és onnantól egyre javult az idő. Az Ostrvára vezető zig-zeges útról már lehetett képeket csinálni. Az Ostrva (a Tm legmagasabb pontja majdnem 2000 m) és a Sziléziai ház (Sliezsky dom) közötti szakaszon még sosem jártam. Az eleje végig kietlen sziklás, de alapvetően lejt. A Batizi-tótól már vannak törpefenyők. A Sziléziai ház egy óriási hotel, ahová kocsival is föl lehet menni (engedéllyel nyilván), ezért itt elég nagy az élet.

 

Kis-Fátra: Málé nocl`ahy

Az előző nappal ellentétben már reggel is verőfényes napsütés fogadott még a Magas-Tátrában, de ez se tántorított el az eredeti céltól: irány a Kis-Fátra. Terchovától kell erre a szurdokútra menni, aminek az az érdekessége, hogy három oldalról lehet fölmenni: a falu egyik végéből (kék), a másik végéből (kék), ill "hátulról" (sárga). Az út eleje a patakvölggyel rendkívül hasonlít a Szlovák Paradicsom útjaihoz: a patakot kerülgetve nagy lapulevelek között haladunk az ösvényen az erdőben. Később elhagyva a patakot meredekebbre vált az ösvény, föl a sziklák közé. Végig csodás a táj, buja a növényzet (végül is itt nincs nagy magasság: 500 méterről kell fölmenni 1000-re). Többször is azt hittem már, hogy ez az út teteje, de mindig volt följebb egy átmeneti lejtmenet után. A kék út csúcspontjáról a sárga még följebb visz a sziklákon keresztül a hátső lejárathoz. Sok helyen lehet lenézni a sziklákról. Nagyon látványos út.

2017 július 2.

2017 06 23-25 Tátra körbebiciklizés

Még márciusban jelentkeztem erre az útra: 3 nap alatt körbebiciklizni a Tátrát kísérőautó nélkül, tehát mindent vinni kell magunkkal a biciklin. A tervek szerint ketten a Tibivel csatlakoztunk volna a többiekhez Ótátrafüreden, de aztán úgy alakult, hogy egyedül mentem, így még az is belefért, hogy még két napra ott maradtam gyalogtúrázni. Az időjárással végig szerencsénk volt, mert nem esett, zömmel felhős volt az idő, így nem egész nap sütött a nap.

 

1. nap Starý Smokovec - Zakopane 65 km

A kocsit sikerült a szállásomon hagyni, így a parkolással nem volt gond. 11 óra környékén össze is találkoztam a csapattal Ótátrafüreden.  Velem együtt 12 fő (4 lány és 8 fiú), változatos korösszetételben, de föleg a 40-es és 50-es korosztályból. Bemelegítésként rögtön egy 20 km-es lejtővel kezdtünk a 67-es útig. Onnan viszont Ždiartól egy hosszú emelkedő következett kegyetlen szembeszéllel. 7-8 km/órával küzdöttük föl magunkat, majd amikor végre egy lejtmenetnél felgyorsultam 40-re, a szembejövő autó villogott. A következő kanyar után egy kidőlt száraz fa feküdt keresztben az úton. Ezt igyekeztem gyorsan eltakarítani (két szemből jövő autós is segített). Délután megbeszéltük, hogy az elől haladók még nem találkoztak a problémával, tehát egy-két perccel előttem dőlhetett ki az útra. A szlovák-lengyel határ után még két emelkedőt kellett leküzdeni, aztán legurultunk Zakopanéba. A szállás egy panzióban jó volt, este beültünk egy étterembe, ahol a felszolgáló hölgy csak lengyelül kommunikált, és egyenként vette fel, és hozta ki a rendelést, és adott egyből egy számlát is. Kicsit (inkább nagyon) sokáig tartott, és nehézkes volt. Furcsa egy idegenforgalomból élő településen. Viszont az árak az étteremben és a boltban is lényegesen a magyar árak alatt vannak (szemben Szlovákiával, ahol jóval drágábbak).

 

2. nap Zakopane - Liptószentmiklós 80 km

Reggel a napot a sétálóutca megtekintésével kezdtük. Tavaly már voltam itt este. Az akkori óriási tömeghez képest most csak lézengtek az emberek az utcán (nyilván este most is egymás sarkát tapossák le a turisták). Mivel Zakopanéba egy nagy lejtőn érkeztünk meg, nem meglepő módon kifelé egy hosszabb emelkedővel kezdtünk, és még az elején a hátsó bolyban egyikünk defektet is kapott. Ezért a középmezőnyben megálltunk, sőt ketten vissza is tekertek. Pár perc múlva én is így döntöttem (hátha tudok segíteni), és kissé meggondolatlanul egyedül visszaindultam, de nem találtam meg őket, viszont lemaradtam, így a határig egyedül tekertem, de nem volt gond. A határ átlépése után balra fordultunk Oravice felé. Itt egy rövidebb részen még bicikliút is épült a termálfürdőig. Onnantól viszont egy hosszú, 12%-os emelkedő következett, és a tetejéről már Zuberecbe száguldottunk le. Itt az utóbbi években többször is laktunk. Innen viszont megint egy hosszú emelkedő következett, majd lefelé száguldás Liptószentmiklósig (a kör legmélyebb pontja). A csapat itt kettévált, mert heten Bobrovecben egy panzióban laktunk, ahol az emeleti szobákban elviselhetetlen volt a hőség (a többiek este még bekerekeztek a városba a szállásukra).

 

3. nap Liptószentmiklós - Ótátrafüred 60 km

Az utolsó nap Liptovský Hrádokig néha murvás mellékutakon mentünk, de onnantól  végig olyan úton haladtunk (537), amin autóval már többször is jártam (mint az első napon is). Liptovský Hrádoktól 30 km-en keresztül emelkedik az út a Csorba-tóig, de az elején csak nagyon enyhén. Podbánske és Tri studničky között meredek igazán. A Csorba-tónál megpihentünk, bevártuk egymást, körbetekertük a tavat (én kétszer is). A tótól már főleg lejtmenet van Starý Smokovecig. Pár éve ezen a részen már bicikliztem. Összesen a 3 nap alatt én 255 km-t bicikliztem le és föl a Tátra körül. A csapat jó volt, barátságosan fogadtak.

2017 június 20.

2017 06 02-04 Dachstein

A Dachstein régió már régóta a bakancslistámon van többek között a ferrata útjai miatt is, de most "csak" túrázni mentünk (hárman voltunk plusz a Dagi kutya), és felderíteni a terepet. Meg is találtunk pár vasalt utat, tehát ide még biztos vissza fogok jönni. A szállásunk az Enns folyó (igen, ez az óperenciás) oldalában a hegyen volt Öblarnban (Schladmingban és Ramsauban érezhetően drágábbak a szállások). Kb 6 óra alatt kiértünk, de kifelé jó pár autópálya felújítás (és egy terelés) is lassított minket.

 

1. nap Bodensee, Hüttensee, Obersee vízesésekkel

A szállás elfoglalása után a Schladmingtól délre lévő tavak felé vettük az irányt miközben elkezdett esni. Szerencsére rövid idő után csendesedett, majd elállt, így a nap hátralévő részében jó időben túrázhattunk fel a vízesésekhez. Három egymás fölötti tavat néztünk meg, amelyeket nagy vízesések kötnek össze. Persze az ilyen helyeken ez nem ritka, de ezek a vízesések azért elég nagyok voltak. A fölső tó alatt láttam egy fekete szalamandrát, ami közel kétszer akkora volt, mint amilyeneket a Raxon számolatlanul látunk esős időben.

 

2. nap Südwandhütte, Sulzenhals, Tor

A második napra a Tor nevű hágó megmászását néztem ki, ami több utazási iroda ajánlatában is szerepelt. Először is fölmentünk autóval a szerpentinen a Ramsau fölötti lanovka parkolójáig. Ez az út a parkolással együtt nem olcsó (14 EUR), de órákat lehet vele megspórolni. Fönt remek idő fogadott minket (egész nap csak kétszer szemerkélt az eső), de a kevésbé napsütötte völgyekben még méteres a hó is, így a Südwandhüttéhez a rövidebb út helyett (ami az árnyékos sziklafal aljában vezetett két hómezőn is keresztül) alulról a napsütötte gerincen caplattunk föl. Innen már jól látszott, hogy a Torhoz szinte végig hóban kell fölmenni, amit a Szandra nem szeretett volna, ezért inkább lefelé vettük az irányt, hogy megkerüljük az egészet, és hátulról közelítsük meg a hágót. Arra végig erdőben vezetett az út. Útközben belefutottunk egy viperába, sőt a Szandra látott még egyet. A Sulzenhals fölötti keresztet céloztuk meg. Ez kicsit becsapós volt, mert sokkal közelebb tűnt a valóságosnál. Viszont még éppen időben értünk oda ahhoz, hogy én visszafelé felmenjek a hágón, és leereszkedjek a hóban.  A Tibi és a Szandra a Dagival inkább a már ismert úton ment vissza. Közben több technikai probléma is hátráltatott: még a Bakonyban elromlott a fényképezőgépem, amit nem javítottak meg, ezért vennem kellett egy újat, ami nem ismerte fel a régi által készített videó formátumot; betelt a memóriakártya, ezért a hágón kellett törölnöm egyenként vagy 100 képet (néhány videó törlése elég lett volna), hogy legyen hely, mert a régi fél GB-os tartalékkártyát sem ismerte föl. A telefonom közben kikapcsolódott, és nem emlékeztem a PIN kódra, így nem tudtam telefonálni a többieknek, hogy hol járok... De végül megvártak :) A hóban való leereszkedés viszont a vártnál könnyebben ment, és nem éreztem úgy, hogy lényegesen lassabban haladnék. Lefelé autóval a szerpentinen majdnem elénk ugrott egy őz, amit én először észre sem vettem, mert a tükröket néztem, hogy jönnek-e szembe a kanyar után.

 

3. nap Dachstein gleccser lanovka

Erre a napra a lanovkát ütemeztük be a híddal és a Jégpalotával a Hunerkogelen (2690). Pontosabban előző nap reggel a pénztárnál kiderült, hogy csak 2 óra múlvára van jegy, mert előre kell foglalni, tehát mára foglaltunk 45,5 EUR/fő-ért. (A Schladmingi szállásokon ingyen adnak Sommercardot, amiért kedvezmények járnak. Mi nem kaptunk, mert messzebb laktunk.) Valamiért azt gondoltuk, hogy fönt üveghíd van, ami azért is butaság volt a részünkről, mert már jó messziről is látszott a híd, márpedig egy üveghídnak az a lényege, hogy átlátszó. Szóval egy normál, rácsos alapú hídról volt szó, ami nekem semmi extrát nem jelentett, de a tériszonyosoknak azért kihívás. A Dagi is följött a lanovkával (a Szandra inkább lent túrázott), a híd rácsos alja viszont nem nagyon tetszett neki (meg a szájkosár sem, amit a lanovkában kellett volna viselnie). A lanovka 6 perc alatt küzdötte le az 1000 méteres szintkülönbséget úgy, hogy csak a kezdő- és végállomáson volt alátámasztva. A hídról lehet bemenni a Jégpalotába (a Dagit oda nem engedték be), ami egy a jégbe vájt barlangrendszer, és bent jégből kifaragott különböző dolgokat lehet látni, mint egy múzeumban. Különös módon állandóan változtak bent a fényviszonyok: a kellemes, fényképezésre alkalmas kékestől a vöröses felé, amitől viszont alig lehetett látni. Ezért készült néhány elmosódott fotó. Sokat nem akartam ácsorogni egy-egy kép előtt a tömeg és a hideg miatt sem. A jégből készült karosszék, amibe bele is lehet ülni, mindenképpen nagy ötlet. A képeken is látszik, hogy 3000 méter környékén júniusban még a hó az úr: a hidas-létrás részen sem lehetett körbe menni, sőt a Jégpalotába is csak úgy tudtál bejutni, hogy a be- és kijáratnál le kellett hajtani a fejet. Ezt a hidat a Jégpalotával csak néhány éve építették, és borzasztó volt látni, hogy a lanovkától a hídig tartó 100 méteres, kicsit meredek szakaszhoz még mozgó járdát is építettek. Ez aztán a tömegturizmus teljesen fölösleges és természetkárosító kiszolgálása. A túloldalról, Hallstatt felől egyébként több sílift is jön föl a gleccsereken keresztül, tehát fönt nem csak a lanovka ontja az embereket. Mi fönt elmentünk a Seethalerhüttéig (2740, és szinte még teljesen a hó alatt), ahová fölvezet a Südwandhüttéből a részben via ferrata út is. Eddigre már teljesen befelhősödött az idő, így csak az utolsó 5 méterét láttuk az útnak. Visszafelé a lanovkához volt, hogy 20-30 méterre csökkent a látástávolság. Délre a tervezett időben le is értünk a parkolóba (a foglalásnál kellett megmondani azt is, hogy mikor akarunk lemenni). Ekkor már lógott az eső lába, és onnantól kezdve már egyre jobban esett, ezért úgy döntöttünk, hogy a másnap reggeli hazaindulás helyett egyből Magyarország felé vesszük az irányt. Jó döntés volt, lévén a visszaúton szinte Győrig szakadt az eső, volt hogy szinte szürkületben jöttünk.

2017 június 5.

2017 05 20 Bakony (Cuha-völgy és Ördög-árok)

Eredetileg Donovalyba mentünk volna, hogy a már többször teljesített hótalpas utat nyári körülmények között is végigjárjuk, de a jósolt rossz idő miatt inkább a Bakony híres szurdokait választottuk. Mivel két autóval mentünk, ezért nem kellett vonatoznunk a kezdő- és végpont között.

Vinyétől indultunk a Cuha-völgyön keresztül. Itt rögtön nagy tömeg fogadott minket, mert kiderült, hogy egy bicikliverseny pont ezen a turistaúton (is) zajlik. Eléggé szétnyúlt a mezőny, így nem okoztak fennakadást. A jó idő ellenére (számomra meglepő módon) nem találkoztunk mászókkal a ferrata utakon, viszont diákcsoportokkal igen.

A Cuha-völgy után átmentünk a Csesznektől délre lévő Ördög-árokhoz. Ez is nagyon kalandtúrás hely, főleg hazai területen. Volt egy drótos, beépített lépésekkel könnyített rész is. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy jó volt ide eljönni.

2017 május 1.

2017 04 30 Stredné Piecky

A jósolt rossz idő miatt az eredetileg 3 napos útból csak 1 napos lett, aminek több mint a felét utazással töltöttük. Viszont nem esett, és nem is fáztunk. Az utóbbinak az is az oka volt, hogy a magas vízállás miatt (az eredeti útiterv szerinti Sucha Belát le is zárták) igencsak küszködni kellett a patakmederben való sikeres továbbhaladásért,és a vízbe való belecsúszás elkerüléséért. Ezt végül sikerrel megoldottuk, de a normál körülmények közötti 2 órás út 3,5 órába tellett, ezért fönt már nem kezdtünk újabb kalandokba, hanem egyből le is jöttünk méghozzá egy jelöletlen, de kényelmes földúton.