Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2017 április 22.

2017 04 14-17 Plitvice és Paklenica

A 4 napos Húsvétot horvát nemzeti parkokban töltöttük. Az első 2 napot Plitvicében, majd leutaztunk a tenger melletti Paklenicába, ahol látványos szurdokokon keresztül lehet fölmenni a hegyekbe. Óriási szerencsénk volt végig az időjárással, mert sok esőt ígértek. Ebből a második napon tényleg esett egy bő fél órát, amikor mi éppen a fedett étkezőhelyen pihentünk. Azután végig esett éjjel, és másnap reggel az úton a tengerhez, de mikor kiszálltunk, akkor elállt, és onnantól még a nap is kisütött. Amitől viszont már elszoktunk, és nagyon rossz volt újra szembesülni vele: kifelé fél, visszafelé 1 órát álltunk a határon, mert mindenkinek ellenőrizték a papírjait.

 

1. nap Slunj, Barač barlang és Plitvice

Útközben megálltunk a költői szépségű Slunj falunál, ahol egy csodaszép tó- és vízesésrendszert vezettek keresztül a falun. Ezzel hangoltunk Plitvicére, de előtte még megnéztük a Barač cseppkőbarlangot, ahová majdnem be sem mentünk, mert egy magyar társaság is jött utánunk, és közülük a két férfi túl hangosan érezte jól magát. Mi éreztük magunkat kellemetlenül, és az egyébként angolul csodaszépen beszélő túravezető is csak a megértéséről biztosított, amikor vacilláltunk, hogy bemenjünk-e velük az utolsó vezetett barlangi útra. Aztán még érkeztek olaszok is, így bementünk (a Dagi kutyát is beengedték ingyen). Nem bántuk meg, és a végén még az is kiderült, hogy a barlang nevét a barátság szóból kapta még a Monarchia idején. Késő délután már a pénztárak zárása (és a személyzet távozása) után még a nagy vízeséshez is beugrottunk Plitvicébe, így szinte egyedül készíthettünk fényképeket.

 

2. nap Plitvice

Sikerült az összes utat végigjárnunk egy nap alatt, sőt még egy kicsit többet is, és a kutya is jól bírta. Először a már előző este is meglátogatott nagy vízeséssel kezdtük, de most az alig használt kis lépcsősoron és egy alagúton át fölmentünk a tetejéhez is. Sőt a Tibivel le is ereszkedtünk oda, ahonnan a víz lezúdul vagy 30 métert. Utána átmentünk egy kilátóponthoz, majd kimásztunk az alatta lévő sziklákra, sőt én még egy már vagy 20 éve lezárt (emiatt alaposan elhanyagolt) utacskán le is mentem a tóhoz. Aztán vissza föl, és a fönti úton át a fölső tavakhoz, hogy a kilátópontokról föntről is megcsodálhassuk az egész gátrendszert. A középső résznél egy fedett étkezdében kibekkeltük a bő fél órás esőt. Velünk szemben 3 hatvan körüli ázsiai ember beszélgetett egymással, és egy idő után feltűnt, hogy néha igen jó kiejtéssel magyar kifejezéseket szőnek a mondataikba (forró csokoládé, szalvéta). Kiderült, hogy ők is Magyarországról jöttek, de egyébként vietnamiak. Különösen az egyik nő beszélt szinte akcentus nélkül magyarul. A legfölső tavak és vízesések körbejárása után visszaindultunk a másik oldalon, és csak azt sajnálom kicsit, hogy a hajóútról lemaradtunk, mert rossz információt kaptunk az utolsó járat időpontjáról. Az egyébként nem olcsó belépő árában (110 kuna = 4730 Ft) benne van a park területén a busz- és a hajóút is.

 

3. nap Nagy Paklenica szurdok

A szűk másfél órás út végén a tengerhez közeledve át kellett jutnunk a Velebit hegységen. Szerencsére pár éve már megépítették az autópályát. Még sosem mentem autópályán 3-4 km hosszú alagútban, ami a végén szinte szerpentinszerűen jön ki a hegyből. Viszonylag gyorsan megtaláltuk a szállást GPS nélkül, és mire a Paklenica nemzeti parkhoz értünk el is állt az eső. A nagy szurdok első részébe autóval be lehet hajtani, majd rögtön az Aniča kuk nagy sziklatömbje mellett haladtunk el. Ez egy nagyon ismert sziklamászóhely. Vagy 30 különböző út vezet föl a csúcs felé. Van egy turista út is, ami a sziklafal tövében kerüli meg az egészet, és hátulról vezet föl a csúcsra. Mi a fő útról letérve egy barlangot vettünk célba, ami a tengerre néző csúcsok irányában volt. Sajnos áprilisban csak szombatonként 10-13 között van nyitva, így ebbe a barlangba nem jutottunk be. A barlang után már annyira hegyi (mászós) úttá vált az ösvény, hogy a Daginak esélye és kedve sem volt arra menni, így ők visszafordultak, és én egyedül mentem föl a csúcsra. Lélegzetelállító volt a látvány a tengerre körben a hegyekkel. Egy nagy kört leírva jutottam vissza a fő turista útra, és a nap végén még éppen időben sikerült is följutnom az Aniča kukra is. Ennek az útnak az utolsó 20 perce igen emlékezetesnek bizonyult, mert egy adrenalinbombával ért föl. Kb 45°-os meredekségű nagyon szabdalt, tűéles sziklákon kellett fölfelé haladni. Volt olyan izgalmas, mint egy via ferrata út. Kár lett volna kihagyni.

 

4. nap Kis szurdokvölgy Paklenica

Az utolsó napra csak egy rövidebb túrára mentem, hogy időben haza tudjunk indulni. A cél a sokkal kevesebb ember által látogatott (és persze sokkal kevésbé kiépített) kis szurdok volt oda-vissza. Az út néha a kiszáradt folyómederben vezetett időnként óriási sziklák között, amikre néha föl is kellett mászni. Már majdnem fölértem a szurdok végéhez, és a rászánt időnek közel a felénél jártam, amikor váratlan esemény történt: éppen azon törtem a fejem, hogy a folyómederben egy nagy sziklára hogyan lehet fölmászni a továbbhaladás érdekében, amikor hirtelen mögüle elkezdett kis sugárban ömleni a víz. Először meglepődtem, de pár pillanattal később meg is ijedtem, hogy ha valami gátszakadás vagy efféle történhetett, akkor hogyan fogok innen kikeveredni, ha pillanatokon belül elönti a víz. Azért csináltam egy fényképet meg egy rövid videót, de amikor már a talpamnál kezdett a víz folyni, akkor azonnal visszafordultam. Így utólag persze túlreagáltam a helyzetet, de ott akkor elsősorban az időszűke miatt az tűnt az ésszerűnek, hogy villámgyorsan hagyjam magam mögött a folyómedres részt. Ha egész nap ott lettünk volna, akkor megpróbálok továbbmenni. Legrosszabb esetben ki kell menteni, ha tényleg valami havaria történik. Végül is én belépőt vettem, és a turistaúton mentem (látszik a sziklán a festés is). Lent a bejáratnál alaposan megnéztem a térképet, és valószínűleg az történt, hogy pont elértem azt a részt, amikor a folyó fönt egy másik mederben megy tovább, és valami túlfolyás miatt jött egy kis víz velem szemben. De ez ott alulról egyáltalán nem így látszott. Pontosabban nem lehetett tudni, hogy mi újság, csak a víz morajlását lehetett hallani.

2017 március 18.

2017 03 15-16 Berlin

Régi vágyam teljesült azzal, hogy 2 napra kiugrottam Berlinbe városnézésre. Már közel 27 éve leomlott a Fal, és én vagy másfél évtizede halogattam ilyen-olyan okokra hivatkozva ezt az utat. Gyerekként jártam a keleti oldalon, de csak az Alexander Platzon lévő óra és a TV torony maradt meg.

Valahol olvastam, de mégis megdöbbentett, hogy mennyi építkezés zajlik a város belső részein egyszerre (pl az egész Unter den Linden föl van túrva középen). Nem is értem, hogy bírják ezt építkezési kapacitással, és mi lesz 5-10 év múlva, ha minden fel- ill újjáépül. Bármerre néz az ember építési darukat lát. Néhány műemléket itt is restaurálatlanul hagytak meg mementóként, mint máshol is Németországban. Itt nem dívik az utcaátnevezés kurzusváltás után: most is van Karl Marx Alle, meghagyták a város szívében a Marx és Engels óriási szoborpárosát is.

A másik meglepetés az az utcai pékárusok töméntelen száma. Minden U- és S-Bahn állomáson megtalálhatók, a nagyobbaknál sokan, de a belső részeken is roskadoznak az ínycsikladozó illatokat árasztó százféle péksütemények. Azt hiszem, ebben a városban senki nem reggelizik otthon. Reggel 1/2 8-kor zsúfolásig megtelt hatalmas vendéglőt láttam a szállásomnál, ami a híres Checkpoint Charlie tőszomszédságában volt.

Nem lehet nem beszélni a csodás tömegközlekedésről. Vettem egy 48 órás Berlin Welcome kártyát, ami korlátlan utazást tett lehetővé. Az utóbbi 5-6 évben itthon nem ültem metrón a munkám miatt, de ezt most alaposan bepótoltam. Valamiért én azt gondoltam, hogy az U-Bahn a föld alatt, az S-Bahn a föld fölött jár, de egyes U-Bahnok is fönt járnak. Meg sem kíséreltem összeszámolni a vonalakat de 20-25 biztos van, csak U megállóból van 173. Hosszúak is, így rengetegen utaznak rajtuk. Bp-től eltérően a párhuzamos közlekedést sem irtják. Több helyen is láttam, hogy fönt megy az U (persze ritkás megállókkal), alul a villamos, és vannak még buszjáratok is (emeletes busz is előfordul). Mindegyiken van utas. A nagy csomópontoknál pedig akár 3-4 szintes alagútrendszer is előfordul. Ráadásul egy vágányra mindkét irányból jöhet vonat. Van ahol így egymás mellé állva várják be egymást, de olyannal is találkoztam, hogy egy vonal az egyik irányba egy másik emeletről ment, mint a másikba. Nyilván elég komplikált lehet a vasútirányítási rendszer.

Rengeteg féle embert látni az utcán a kávébarnától a koromfeketéig, nem kevés a fejkendős nő, orosz beszédfoszlányt is többször hallottam, de echte németek mindenhol vannak. Direkt kimentem Neuköllnbe, és gyalog jöttem be. Színes világ. Furcsa volt a sátorozó hajléktalanokat látni a hidak alatt vagy a hidakon.

Szóval még egyszer biztos elmegyek ebbe a városba, hogy lássam, miket építettek. Ja és akkor Potzdamot is meg kell nézni, ami most kimaradt.

2017 március 4.

2017 03 04 Stuhleck hótalpas túra

Már egy hónapja kiderült, hogy csak ez a szombat jó még ebben az idényben egy újabb hótalpas túrára nekem. Kicsit izgultam, hogy lesz-e elég hó, de a Stuhleck-i sípályák jó választásnak bizonyult. Fölfelé a szánkópályán mentünk a Friedrich Hüttéig, ami kb az út fele, majd onnan a sípálya szélén mentünk föl az 1634 m magasan lévő sífelvonó fölső állomásáig. Itt már kijöttünk a fák közül, és nagyon fújt a szél, ezért meg sem próbáltunk a már nem túl messze lévő csúcsra följutni. Lefelé meglepően kényelmesen jöttünk le a sípálya szélén, "beilleszkedtünk" a síelők és snowboardosok közé. Néha kicsit megbámulták a hótalpainkat. 2 éve a másik oldalról kicsit aalacsonyabb magasságból fordultunk vissza, de legközelebb már mindenképpen fölmegyek a csúcsra. Az idő egyébként remek volt, végig sütött a nap, és vagy 10 fok volt a hőmérséklet.

2017 január 28.

2017 01 28 Kečka-Donovaly hótalpas túra

Mivel a múlt heti túra remekül sikerült, és az idő megint nagyszerűnek ígérkezett, valamint még nálam voltak a hótalpak, ezért ezen a szombaton is elutaztunk hótalpazni. Ezúttal a Dagi kutya is velünk tartott. Most a már többször mindkét irányból bejárt utat választottuk: Korytnica kúpeléből föl a Kečkához, majd le Donovalyba. Odafelé még Zólyom előtt kicsit meglepődtünk, amikor a hőmérő -20 fokot mutatott, de Donovalyban már melegebb volt, a napon (ami egész nap sütött) pedig még inkább. Fönt a gerincen néha kicsit fújt a szél. Útközben találkoztunk a Roli-túrás csoporttal.

2017 január 22.

2017 01 21 Majerová skala hótalpas túra

Az idén semmiképp sem szerettem volna kihagyni a hótalpas túrát (mint tavaly), ezért viszonylag korán elkezdtem szervezni, de így is csak indulás előtt két nappal sikerült a hótalpakat lefixálni, igaz rendkívül kedvező feltételek mellett.

Végül öten vállalkoztunk az útra, ami egy két évvel ezelőtti áprilisi kutyás túra (Tibi, Gabi + 2 kutya) megismétlése volt a Nagy-Fátrában két új résztvevővel, de most ebek nélkül. Az idő végig a lehető legjobb volt: sütött a nap, nem fújt egy leheletnyi szél sem, így a hőérzetünk fölfelé menet vagy 15 fokkal több a valóságosnál. Ennek megfelelően egész nap egy ingben voltam, a Tibi pedig egy polóban. A hó kb 50 cm mély, egy nyomvonalon járt, így hótalp nélkül is föl lehetett jönni, de azzal azért sokkal könnyebb. Kivéve a Lacinak, akin most volt először az eszköz, és negyedóra után le is vette. Egy olyan hely akadt, ahol előnyben volt: meredek részen csak egy bakancsnyom volt jegesen kitaposva, ahová a hótalp nem fért be. Ott szenvedtünk, de belefért.

2016 november 6.

2016 10 29 - 11 01 Szlovák Paradicsom

Némi nehézség után állt össze a csapat, mert az eredetileg tervezett öt főből végül csak hárman maradtunk, de az emiatt lemondott szoba árát szerencsére nem kellett kifizetnünk. A szállást csak jó fél óra keresés után találtuk meg, mert kicsit odébb volt, mint amit a honlap térképe mutatott, de barátságosan a kandallóba begyújtva vártak ránk. Egy régi malom épületet alakítottak át apartmanná, főleg a pincében még látszottak erre utaló jelek.

A négy nap során végig remek, napsütéses időt fogtunk ki, és napközben a napon 10 fok fölé is ment a hőmérséklet.

 

1. nap Velky Kysel

 

Már évek óta csak Pilánál lehet parkolni pénzért (egyetértek, ott van elég hely), ezért egy fél óra gyaloglással kezdődött a túra. Sajnos mind a fa-, mind a vaslétrák állapotán nagyon látszik, hogy ez az út esik legmesszebb a központi utaktól. Néhol a vaslétrák minden második rögzítése eltörött, és a falétrák majd mindegyikét fel kellene újítani. Mindezek a negatívumok persze nem változtattak a természeti szépségeken. Már fönt a fennsíkon a  szép időben szembesülhettem azzal, hogy tavaly hány esélyt szalasztottam el (legalább hármat), hogy rájöjjek, hogy a rossz irányba megyünk...

 

2. nap Hernád áttörés, Klaštoriská roklina, Kysel völgyi ferrata

 

Vasárnapra tettük a fő attrakciót, a 40 év lezárás után augusztusban újra megnyitott Kysel völgy bejárását a ferrata úton. Persze előbb oda el is kellett jutni. A Klaštoriskohoz a hasonló nevű szurdokos úton mentünk föl (itt láttunk egy nagy fekete, sárga pöttyös szalamandrát, mint tavaly), majd a sárga zeg-zugos úton le a Fehér patakhoz (Biely potok), ahonnan az új út indul (most vált számomra érthetővé ennek a zeg-zugos útnak az értelme). Ketten vágtunk neki az új útnak a Zsolttal, az Enikő a zeg-zugos sárgán ment vissza a Klaštoriskohoz. Az út újranyitása azt jelenti, hogy felfestették a fákra a ferde zöld jelet, de a patakvölgy átjárhatóságát az elején semmivel nem könnyítették meg. Érezhető a 40 évnyi túrázómentesség: néha elgondolkodtunk, hogy most tényleg erre akarunk menni, hol lehet itt értelmesen továbbhaladni? Egy háromfős magyar csoport vissza is akart fordulni, mert meg voltak győződve, hogy rossz helyen vagyunk. Aztán meggyőztem őket. Valószínűleg osztrák típusú hegyi ferratára számítottak, pedig itt a SzloPa-ra jellemző szurdokos patakvölgyben lévő vízszintes mászósegítségek vannak, és csak a vízeséseknél van függőleges létra vagy lépések. Kb fél óra patakvölgyi "dzsungelharc" után kezdődött a kiépített rész. Innentől viszont szinte folyamatosan az egyre szűkülő sziklák oldalába szerelt lépéseken kell haladni. Az egyik legjobb helyen annyira összeszűkül a szurdok, hogy az egyik oldalról át kell lépni a másikra (balról jobbra) az alattunk zubogó patak fölött. A nehézség kb B/C, néha vízszintesen ki kell dőlni, és karból megtartani magunkat, de nem vészes. Viszont az út hossza miatt torlódások alakulhatnak ki (mi csak egybe futottunk bele). Igazából a tapasztalt ferratásoknak nincs is szüksége felszerelésre (én egyszer sem akasztottam be), a sisak meg tényleg arra kell csak, hogy ne verd be a fejed a sziklába. Persze az Obrovsky vízesésnél kell vagy 30 métert függőlegesen fölfelé menni. Itt csatlakozik be az út a sárga jelzésbe, amit U alakúról I alakúra módosítottak: azaz a körútból egy oda-vissza utat csináltak. Ennek a rövid sárgának a közepénél indul még egy rövid ferratás rész, aminek a kivezetése a régi sárga kivezetésébe torkollik. Tehát az Obrovsky vízesés tetejéhez továbbra is el lehet jutni a sárgán, ahogy eddig is (csak kicsit levágtak az útból), és a fölső ferratás rész is elérhető a Kyselek indulópontjától a sárgán.

 

3. nap Sucha Bela, Maly Kysel, Obrovsky vízesés

 

Hétfőn a SzloPa emblematikus útjával kezdtük. A létrák előtt akik utolértek, azok mind meg is előztek minket, ami jól jött, mert így nyugodtan élvezhettük a páratlan látványt. Ez az út érezhetően jobb állapotban van, de még itt is elkelne egy kis karbantartás. A fennsíkra fölérve kicsit megpihentünk. Közben megérkezett egy óriási farönk szállító teherautó, és villámgyorsan fölpakolt még pár 20 méteres rönköt. A beépített markolóval úgy emelgette a sok mázsás farönköket, mintha fogpiszkálók lennének.

Ezután "szokás szerint" eltévesztve a menetirányt a Maly Kyselen mentünk le, hogy az Obrovsky vízesést még egyszer megnézzük, és a fölső ferratás részt az Enikő is bejárhassa.

 

4. nap Tamás kilátó körút

 

Utolsó nap a kihagyhatatlan Tamás kilátóhoz vezetett az útunk. Mivel a Zsoltéknak már napközben Egerben kellett lenniük, ezért innen már egyedül folytattam egy körúttal: elmentem Čingovig, ameddig még sosem, majd onnan a Hernád völgyében vissza a malomig, ott át a Letanovce felé vezető hídon, és fönt jöttem vissza, ahol csak egyszer mentem eddig.

2016 október 2.

2016 10 01 Pittentaler és Wildenauer

Idén még nem voltam Ausztriában mászni, ezért már vártam ezt a napot. Úgy alakult, hogy mindhármunknak, az Erikának és az Ildinek is az volt a jobb, hogy csak egy napra menjünk ki, de ez egyáltalán nem volt fárasztó: este 8-ra már otthon is voltunk. Kifelé még a reggeli pára ijesztgetett, de aztán egész nap ragyogó idő fogadott minket.

 

1. mászás: Pittentaler

 

Ez az út sincs messze a népszerű kelet osztrák mászóhelyektől (Rax, Hohe Wand). Az A2-S6 találkozásánál fekvő Gleissenfeldben található Türkensturz (Törökugrató Szikla) sziklafala volt az első cél. Maga a mászóút kb közepesen nehéz, az Osztrák Alpok könyvbeli leírással ellentétben az elején a létra után azonnal van drótkötél biztosítás végig. Rövid, de izgalmas út, ragyogó kilátással a falura és a környező ikonikus hegyekre. Fönt a várromokon autentikus a félhold.

 

2. mászás Wildenauer

 

Délre át is értünk a Hohe Wandra, ahol a Gebirgsvereinsteig (ÖGV) - Wildenauert néztük ki. Az előbbit 2-3 éve építették, és rendkívül népszerű. Hosszú, és meglehetősen nehéz, erős karizmokra van szükség. A két út közel van egymáshoz, a Wildenauer tetejéről jól rálátni az ÖGV utolsó harmadára, bár most a fáktól nem láttam a függőhidat, amit a múltkor igen. Már fölfelé menet is látszott, hogy sokan függnek a falon, és amikor odaértünk, nagy volt a torlódás. Én ezért úgy döntöttem, hogy inkább a Wildenauert választom, hátha ott kevesebben lesznek. Ez a tervem bevált, mert ott csak páran készülődtek, és előttem sem látszott senki. Később egy ötfős, kötelekkel mászó csapatot értem utól. Miattuk kellett középen várnom 5 percet, aztán két embert meg is előztem. Igazából nem zavartak a köteleik. Mikor fölértem, és átnéztem az ÖGV-re, láttam, hogy ott milyen lassan haladnak. A nehezebb részeknél sok volt az ácsorgás. Biztos voltam benne, hogy megelőztem a lányokat, és valóban még vagy egy negyedórát kellett várnom, hogy föltűnjenek. Így viszont tudtam néhány képet készíteni róluk akcióban. A Hubertushausban is akkora volt a tömeg, hogy a meleg kaját csak 45 perccel későbbre tudták volna elkészíteni, így erről az élvezetről lemondtak a lányok.

2016 szeptember 22.

2016 09 15-18 Dolomitok

Egy nagyon régi vágyam teljesült ezzel az úttal. A térképeket is már vagy 8 éve megvettem, de egyedül nem akartam nekivágni, másképp meg eddig nem sikerült összehozni ezt az utat a Dolomitokba Dél-Tirolba. Most viszont a turatars.com-on (ez itt a reklám helye) pont a kedvemre való utat hirdetett meg Csuuucsforma. Persze a 10 órás buszút nem kellemes, viszont elkerülhetetlen. Előzetesen 16-18 fokot ígértek minden nap esővel. Odafelé végig nagyon meleg volt Szlovénián és Ausztrián keresztül, de a helyszínen (az Alpok túloldalán) már tényleg hűvösebb idő fogadott minket. Azt tudtam, hogy itt példaszerű az autonómia, de azért meglepett, hogy minden először németül van kiírva és csak utána olaszul. Ja, és a turistautak mind pirossal vannak jelölve, viszont számozottak.

 

1. nap Pragser Wildsee

 

Mivel az út végén belefutottunk egy útépítésbe, ami egy plusz óránkba került, valamint esős volt az idő, ezért a tervezett Fanes vízesések helyett a Niederdorfnál lévő szállásunkhoz közeli Pragser Wildsee körül tettünk egy rövidebb túrát. Szerencsére az eső közben elállt. A szállás nem volt rossz, de azt furcsállom, hogy mindenhol kihajtható kanapék voltak, ráadásul óriási (két emberes) paplanokkal. Nem hiszem, hogy csak (házas)párok szoktak itt megszállni.

 

2. nap Piz Boé (3152)

 

Erre a napra jósolták előzetesen a legrosszabb időt, de szerencsére csak 10 percet szitált az eső egész nap. Már a parkolóban akadályokba ütköztünk, mert a tábla szerint a busznak 30 EUR-ba kerül egész napra a parkolás, de az automata csak érmét fogad el. Persze az olaszok megoldották a helyzetet, mert egy pénzváltó automatát is telepítettek, csak sajnos a parkolóautomatába nem lehetett 25-nél több 1 euróst bedobni, ami így csak 13 óráig volt érvényes...

Mikor elindultunk a meredek kezdeti emelkedőnek, a felvonó még nem működött, de mire a a közepére értünk, már a kabinok is elkezdtek mozgolódni. Az első megálló a felvonó tetejénél lévő ház a Crep de Mont (2152), tehát innen már csak pontosan 1000 métert kellett emelkedni. Fölötte van egy kis tó, és erre vitt az ülőlift is, de egész nap egyetlen embert sem láttam rajta, pedig végig működött (vajon minek). Innentől fölfelé már csak kövek és sziklák voltak. A 638-ason mentünk föl, és a nagy falak tövében megnéztük a 672-es leágazást, ami szintén a csúcsra visz egy D-s klettersteigen. Legközelebb kipróbálom. A klettersteig helyett nekünk egy hosszabb (kb fél órás) törmeléklejtőn kellett fölküzdenünk magunkat. Utólag már tudom, hogy a bal oldal lett volna a kényelmesebb, így is jöttem le.

Szokatlan módon a csúcsra építették a turistaházat, ami mellett egy óriási tábla is van (telefon reflektor), és egy pár négyzetméteres helikopter leszállónak is jutott hely. Amikor felértünk, alig láttunk valamit a környező hegyekből, de egy fél óra alatt feltámadt a szél, és a végén már elég sokat lehetett látni. Pl a Marmolada gleccsereit.

 

3. nap Drei Zinnen = Tre Cime = Három nővér

 

Erre a napra a Cristallo csoportban lévő klettersteig lett volna a program, de mivel reggel még kitartóan esett, ezért inkább a Drei Zinnent választottuk. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a Dolomitok ikonikus részénél sem járt a csoport nagy része, és a normál turistaúton nem akadályozott minket az, hogy még délelőtt is másfél órát esett. A Drei Zinnen házhoz közeledve egyre hangosabban volt hallható a németül és olaszul beszélő szpíker. Nem nagyon értettem, hogy a nyugodt hegyi környezetben mire fel ez a nagy harsányság, de kiderült, hogy épp egy hegyi futóverseny céljához értünk, és a célba érkezetteket üdvözölte a riporter. Tényleg volt egy csomó norvég, pár német és egyéb náció a helyi osztrákokon és olaszokon kívül. Végül ezen a napon is szerencsénk volt, mert nem csak az eső állt el, hanem a köd is kezdett eloszlani, így szép kilátásban volt részünk. Visszafelé a Drei Zinnen másik oldalán mentünk (a 102-esen föl, a 101-esen le), ami a fizetős szerpentin tetejénél lévő turistaházhoz vezetett. Inen még legyalogoltunk a Misurina tóhoz, amit meg is kerültünk. Ez nem kis tó, a fényképezéssel együtt majd egy óráig tartott a körbejárása.

 

4. nap Fanes vízesések

 

Két vízesést néztünk meg, mindkettőhöz klettersteig körút vezet. Az alsó a nagyobb körút. Mindkét vízesés mögé be lehet, sőt kell menni, mert így vezet át az út a túloldalra. Könnyű utak, az elsőnél volt egy 20 méteres ereszkedés, ami talán C-s rész. A vízesések viszont óriásiak, mind a vízhozamot, mind a méretüket tekintve. Az elsőnél be kellett öltöznünk esőruhába, mert annyira fröcskölt. Sajnos a képek, de még a videók sem tudják visszadni a monumentális szakadékokat. Személyesen kell megnézni!

2016 szeptember 3.

2016 08 27-30 Nyugati-Tátra

Mivel egy hónapja az esős időjárás miatt nem sikerült a gerincre följutnom, ezért most tettem még egy kísérletet, és sikerrel is jártam, mert az előre jelzettenek megfelelően napsütéses idő fogadott. Áfonyából most is volt még rengeteg, de időközben a málna is megérett, bár ilyet ritkábban találtam.

 

1. nap: Volovec (2063)

 

A Zábrat`-hágón és a Rákoňon keresztül fölmásztam a Volovecre, majd a határgerincen tovább haladtam (amerre a Tibi már elindult pár éve), de nem mentem el a következő elágazási pontig, mert az már nem fért volna bele az időbe. Inkább visszafordultam, és egy jelzetlen ösvényen legyalogoltam a Jamnícki tavakig, majd most a másik oldalról föl a Volovecre.

 

2. nap: Gerinctúra: Brestová (1982), Salatin (2017), Spalená (2083), Pachola (2186), Baníkov (2178), Hrubá kopa (2166), Tri kopy (2186)

 

A libegő mellett a nagyon meredek kék jelzésen mentem föl a Predný Salatinra, és onnantól már a gerincen haladtam egészen a Smutné sedlóig, ami kb 6 órát vett igénybe. A Baníkov után volt egy kis torlódás az egyik láncos résznél. A gerinctúra majdnem minden részén jártam már korábban, de a Pachola-Salatin közti részt teljes ködben tettem meg annak idején, most viszont csodaszép volt az időjárás, minden irányban messze el lehetett látni. Sokszor van 10-15 méterrel lejjeb elkerülő út, de hivatalosan a gerinc éles szikláin megy a jelzett út, ami bizony nagyon izgalmas, mert ott láncos segítség sincsen (nincs hová tenni).

 

3. nap: Lučná (1652), Rákoň (1876)

 

Ennek a napnak a délutánjára esőt jósoltak, ezért egy rövidebb túrát választottam: azt a gerinctúrát, amit múltkor az esőben a Tibiék teljesítettek, de én most fordítva. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a 4 órán keresztül tartó fölmenetel szinte végig erdőben volt, így nem sütött a nap. Mire kiértem a gerincre, addigra pedig befelhősödött. Kora délután értem le az autóhoz, és pont akkor eredt el az eső, de csak egy pár percig tartó záporka lett belőle.

 

4. nap: Smutné sedlo (1962)

 

A gerinctúrának ez a része már nem fért bele az időbe 2 nappal korábban. A Rohácson jártam már az Ágival pár éve, de a másik irányból. Most a Smutné sedlótól terveztem fölmenni, de akkora volt végig a köd (kb 20 méteres látótávolság), hogy nehéz szívvel de visszafordultam. Hazafelé Krupina környékén felvettem egy stoppos párt, akikről kiderült, hogy a lengyel-Tátrában túráztak, majd a Rysyn átjöttek, és a Csorba-tótól indultak haza stoppal, de csak nagyon lassan haladtak eddig. Én a metróig elvittem őket.

2016 július 29.

2016 07 24-27 Nyugati-Tátra

Két autóval négyen két kutyával két időpontban mentünk ki a Nyugati-Tátrához Habovkába. A szállás rendben volt, és noha csak szlovákul beszéltek, de igyekeztek segíteni: kaptunk hajszárítót, meg plusz lepedőt, mert átrendeztük a szobabeosztást. Előzetesen minden napra jósoltak esőt. Nos ez bejött: dél körül és kora délután esett változó intenzitással. Én szerencsés módon keveset kaptam belőle, a többiek többet.

 

1. nap (a Tibinek, Szandrának és a Dagi kutyának már a 2.) Volovec (2063)

 

A terv az volt, hogy fölcaplatunk a Volovecre (ahol az addig északról dél felé tartó szlovák-lengyel határ derékszögben megtörik, és nyugat-keleti irányban folytatódik), és a gerincen észak felé megyünk a határon majd lejövünk. A Rákoň nyeregbe felérve viszont elkezdett esni az eső, ezért a többiek egyből északra fordultak a terv szerint, csak én indultam fel a Volovecre egy pár ember társaságában, akikről azonban kiderült, hogy a lengyel oldalon gyorsan a lefelé utat választották. Én fölmentem, de a közben leszállt felhő miatt alig láttam valamit, ezért a többiek után indultam a gerincen egy bő órás hátránnyal. Végül a rövidebb lejövetel mellett döntöttem, mert a gerincen néhol megállt a víz, és átázott a bakancsom. Mivel a másik csoport viszont az eredeti hosszú lejövetelt választotta, így mégis én értem le először, és nem értettem, hogy hol vannak, de végül megtaláltuk egymást.

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312486419637175777?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJCS0obNlIn9GQ&feat=directlink

 

2. nap Rohácsi tavak, Volovec

 

A tegnapi fárasztó és szétázott nap után a többiek a pihenést választották, így egyedül vágtam neki a túrának a Rohácsi tavak felé. Tavaly már jártunk ezen az úton, de akkora volt a köd, hogy 20 m-re se láttunk, tehát az út teljesen új volt. Dél körülre már át is értem, és úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt a Volovecnek. A Zábrat` hágóig fölfelé esett, de utána elállt, és köd sem volt, így volt alkalmam alaposan körbenézni. Ekkor tudatosult bennem, amit már addig is sejtettem, hogy a szomszédos csúcs a Rohács, és hogy én azt erről az oldalról másztam meg (ráadásul ekkor a Tibi följött a Volovecre).

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312482090094157185?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIm9hLaEssng7wE&feat=directlink

 

3. nap Banikov hágó (2040), Rohácsi tavak

 

A Tibiék a sok eső miatt egy nappal korábban hazamentek, ezért csak ketten maradtunk. A Gabinak a Rohácsi tavak kis kört ajánlottam, míg én a Banikov hágóhoz mentem föl, ahová már a másik oldalról egyszer fölmásztam, és akkor tovább is mentem a Banikovra és a Tri kopyra. Erre most nem sok esélyem volt, mert felérve elkezdett esni az eső, és a köd is leszállt, így alig láttam azt a 4 embert, aki elindult fölfelé. Visszaindultam a Gabi után. Szerencsére nem esett sokáig, és mire a tavakhoz értem, már sütött a nap. Viszont egy másik problémába ütköztem: a tavaknál komoly eső volt, ezért már ömlött kifelé belőlük a víz a turistaútra patakot kreálva belőle, és ez komoly nehézséget okozott (lásd a videókat).

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312479578027097153?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJTctu3n-saJbg&feat=directlink

 

4. nap Árva vára, Zólyomi vár

 

Mivel mindkettőnknek mindkét bakancsa átázott, ezért erre a napra már nem tettünk túrát, hanem megnéztük a látványos Árva várát, ami egy sziklára épült a XIII. században. Sajnos csak csoportosan lehet látogatni, és kutyát nem engednek be, ezért csak kívülről néztük meg a várat, és megbámultuk az Árván tutajozókat.

Visszafelé még beugrottunk megnézni a zólyomi várat, amit eddig mindig csak az autóból láttunk. Nekem csalódást okozott, mert messziről sokkal nagyobbnak tűnik. Egy szimpla téglalap alakú erődítmény, aminek bemehettünk a belső udvarába, ami egy kézilabda-pálya méretű. A termekben a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítása látható.

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312474907906698977?authuser=0&authkey=Gv1sRgCILi64Hy8aimjQE&feat=directlink