Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2016 november 6.

2016 10 29 - 11 01 Szlovák Paradicsom

Némi nehézség után állt össze a csapat, mert az eredetileg tervezett öt főből végül csak hárman maradtunk, de az emiatt lemondott szoba árát szerencsére nem kellett kifizetnünk. A szállást csak jó fél óra keresés után találtuk meg, mert kicsit odébb volt, mint amit a honlap térképe mutatott, de barátságosan a kandallóba begyújtva vártak ránk. Egy régi malom épületet alakítottak át apartmanná, főleg a pincében még látszottak erre utaló jelek.

A négy nap során végig remek, napsütéses időt fogtunk ki, és napközben a napon 10 fok fölé is ment a hőmérséklet.

 

1. nap Velky Kysel

 

Már évek óta csak Pilánál lehet parkolni pénzért (egyetértek, ott van elég hely), ezért egy fél óra gyaloglással kezdődött a túra. Sajnos mind a fa-, mind a vaslétrák állapotán nagyon látszik, hogy ez az út esik legmesszebb a központi utaktól. Néhol a vaslétrák minden második rögzítése eltörött, és a falétrák majd mindegyikét fel kellene újítani. Mindezek a negatívumok persze nem változtattak a természeti szépségeken. Már fönt a fennsíkon a  szép időben szembesülhettem azzal, hogy tavaly hány esélyt szalasztottam el (legalább hármat), hogy rájöjjek, hogy a rossz irányba megyünk...

 

2. nap Hernád áttörés, Klaštoriská roklina, Kysel völgyi ferrata

 

Vasárnapra tettük a fő attrakciót, a 40 év lezárás után augusztusban újra megnyitott Kysel völgy bejárását a ferrata úton. Persze előbb oda el is kellett jutni. A Klaštoriskohoz a hasonló nevű szurdokos úton mentünk föl (itt láttunk egy nagy fekete, sárga pöttyös szalamandrát, mint tavaly), majd a sárga zeg-zugos úton le a Fehér patakhoz (Biely potok), ahonnan az új út indul (most vált számomra érthetővé ennek a zeg-zugos útnak az értelme). Ketten vágtunk neki az új útnak a Zsolttal, az Enikő a zeg-zugos sárgán ment vissza a Klaštoriskohoz. Az út újranyitása azt jelenti, hogy felfestették a fákra a ferde zöld jelet, de a patakvölgy átjárhatóságát az elején semmivel nem könnyítették meg. Érezhető a 40 évnyi túrázómentesség: néha elgondolkodtunk, hogy most tényleg erre akarunk menni, hol lehet itt értelmesen továbbhaladni? Egy háromfős magyar csoport vissza is akart fordulni, mert meg voltak győződve, hogy rossz helyen vagyunk. Aztán meggyőztem őket. Valószínűleg osztrák típusú hegyi ferratára számítottak, pedig itt a SzloPa-ra jellemző szurdokos patakvölgyben lévő vízszintes mászósegítségek vannak, és csak a vízeséseknél van függőleges létra vagy lépések. Kb fél óra patakvölgyi "dzsungelharc" után kezdődött a kiépített rész. Innentől viszont szinte folyamatosan az egyre szűkülő sziklák oldalába szerelt lépéseken kell haladni. Az egyik legjobb helyen annyira összeszűkül a szurdok, hogy az egyik oldalról át kell lépni a másikra (balról jobbra) az alattunk zubogó patak fölött. A nehézség kb B/C, néha vízszintesen ki kell dőlni, és karból megtartani magunkat, de nem vészes. Viszont az út hossza miatt torlódások alakulhatnak ki (mi csak egybe futottunk bele). Igazából a tapasztalt ferratásoknak nincs is szüksége felszerelésre (én egyszer sem akasztottam be), a sisak meg tényleg arra kell csak, hogy ne verd be a fejed a sziklába. Persze az Obrovsky vízesésnél kell vagy 30 métert függőlegesen fölfelé menni. Itt csatlakozik be az út a sárga jelzésbe, amit U alakúról I alakúra módosítottak: azaz a körútból egy oda-vissza utat csináltak. Ennek a rövid sárgának a közepénél indul még egy rövid ferratás rész, aminek a kivezetése a régi sárga kivezetésébe torkollik. Tehát az Obrovsky vízesés tetejéhez továbbra is el lehet jutni a sárgán, ahogy eddig is (csak kicsit levágtak az útból), és a fölső ferratás rész is elérhető a Kyselek indulópontjától a sárgán.

 

3. nap Sucha Bela, Maly Kysel, Obrovsky vízesés

 

Hétfőn a SzloPa emblematikus útjával kezdtük. A létrák előtt akik utolértek, azok mind meg is előztek minket, ami jól jött, mert így nyugodtan élvezhettük a páratlan látványt. Ez az út érezhetően jobb állapotban van, de még itt is elkelne egy kis karbantartás. A fennsíkra fölérve kicsit megpihentünk. Közben megérkezett egy óriási farönk szállító teherautó, és villámgyorsan fölpakolt még pár 20 méteres rönköt. A beépített markolóval úgy emelgette a sok mázsás farönköket, mintha fogpiszkálók lennének.

Ezután "szokás szerint" eltévesztve a menetirányt a Maly Kyselen mentünk le, hogy az Obrovsky vízesést még egyszer megnézzük, és a fölső ferratás részt az Enikő is bejárhassa.

 

4. nap Tamás kilátó körút

 

Utolsó nap a kihagyhatatlan Tamás kilátóhoz vezetett az útunk. Mivel a Zsoltéknak már napközben Egerben kellett lenniük, ezért innen már egyedül folytattam egy körúttal: elmentem Čingovig, ameddig még sosem, majd onnan a Hernád völgyében vissza a malomig, ott át a Letanovce felé vezető hídon, és fönt jöttem vissza, ahol csak egyszer mentem eddig.

2016 október 2.

2016 10 01 Pittentaler és Wildenauer

Idén még nem voltam Ausztriában mászni, ezért már vártam ezt a napot. Úgy alakult, hogy mindhármunknak, az Erikának és az Ildinek is az volt a jobb, hogy csak egy napra menjünk ki, de ez egyáltalán nem volt fárasztó: este 8-ra már otthon is voltunk. Kifelé még a reggeli pára ijesztgetett, de aztán egész nap ragyogó idő fogadott minket.

 

1. mászás: Pittentaler

 

Ez az út sincs messze a népszerű kelet osztrák mászóhelyektől (Rax, Hohe Wand). Az A2-S6 találkozásánál fekvő Gleissenfeldben található Türkensturz (Törökugrató Szikla) sziklafala volt az első cél. Maga a mászóút kb közepesen nehéz, az Osztrák Alpok könyvbeli leírással ellentétben az elején a létra után azonnal van drótkötél biztosítás végig. Rövid, de izgalmas út, ragyogó kilátással a falura és a környező ikonikus hegyekre. Fönt a várromokon autentikus a félhold.

 

2. mászás Wildenauer

 

Délre át is értünk a Hohe Wandra, ahol a Gebirgsvereinsteig (ÖGV) - Wildenauert néztük ki. Az előbbit 2-3 éve építették, és rendkívül népszerű. Hosszú, és meglehetősen nehéz, erős karizmokra van szükség. A két út közel van egymáshoz, a Wildenauer tetejéről jól rálátni az ÖGV utolsó harmadára, bár most a fáktól nem láttam a függőhidat, amit a múltkor igen. Már fölfelé menet is látszott, hogy sokan függnek a falon, és amikor odaértünk, nagy volt a torlódás. Én ezért úgy döntöttem, hogy inkább a Wildenauert választom, hátha ott kevesebben lesznek. Ez a tervem bevált, mert ott csak páran készülődtek, és előttem sem látszott senki. Később egy ötfős, kötelekkel mászó csapatot értem utól. Miattuk kellett középen várnom 5 percet, aztán két embert meg is előztem. Igazából nem zavartak a köteleik. Mikor fölértem, és átnéztem az ÖGV-re, láttam, hogy ott milyen lassan haladnak. A nehezebb részeknél sok volt az ácsorgás. Biztos voltam benne, hogy megelőztem a lányokat, és valóban még vagy egy negyedórát kellett várnom, hogy föltűnjenek. Így viszont tudtam néhány képet készíteni róluk akcióban. A Hubertushausban is akkora volt a tömeg, hogy a meleg kaját csak 45 perccel későbbre tudták volna elkészíteni, így erről az élvezetről lemondtak a lányok.

2016 szeptember 22.

2016 09 15-18 Dolomitok

Egy nagyon régi vágyam teljesült ezzel az úttal. A térképeket is már vagy 8 éve megvettem, de egyedül nem akartam nekivágni, másképp meg eddig nem sikerült összehozni ezt az utat a Dolomitokba Dél-Tirolba. Most viszont a turatars.com-on (ez itt a reklám helye) pont a kedvemre való utat hirdetett meg Csuuucsforma. Persze a 10 órás buszút nem kellemes, viszont elkerülhetetlen. Előzetesen 16-18 fokot ígértek minden nap esővel. Odafelé végig nagyon meleg volt Szlovénián és Ausztrián keresztül, de a helyszínen (az Alpok túloldalán) már tényleg hűvösebb idő fogadott minket. Azt tudtam, hogy itt példaszerű az autonómia, de azért meglepett, hogy minden először németül van kiírva és csak utána olaszul. Ja, és a turistautak mind pirossal vannak jelölve, viszont számozottak.

 

1. nap Pragser Wildsee

 

Mivel az út végén belefutottunk egy útépítésbe, ami egy plusz óránkba került, valamint esős volt az idő, ezért a tervezett Fanes vízesések helyett a Niederdorfnál lévő szállásunkhoz közeli Pragser Wildsee körül tettünk egy rövidebb túrát. Szerencsére az eső közben elállt. A szállás nem volt rossz, de azt furcsállom, hogy mindenhol kihajtható kanapék voltak, ráadásul óriási (két emberes) paplanokkal. Nem hiszem, hogy csak (házas)párok szoktak itt megszállni.

 

2. nap Piz Boé (3152)

 

Erre a napra jósolták előzetesen a legrosszabb időt, de szerencsére csak 10 percet szitált az eső egész nap. Már a parkolóban akadályokba ütköztünk, mert a tábla szerint a busznak 30 EUR-ba kerül egész napra a parkolás, de az automata csak érmét fogad el. Persze az olaszok megoldották a helyzetet, mert egy pénzváltó automatát is telepítettek, csak sajnos a parkolóautomatába nem lehetett 25-nél több 1 euróst bedobni, ami így csak 13 óráig volt érvényes...

Mikor elindultunk a meredek kezdeti emelkedőnek, a felvonó még nem működött, de mire a a közepére értünk, már a kabinok is elkezdtek mozgolódni. Az első megálló a felvonó tetejénél lévő ház a Crep de Mont (2152), tehát innen már csak pontosan 1000 métert kellett emelkedni. Fölötte van egy kis tó, és erre vitt az ülőlift is, de egész nap egyetlen embert sem láttam rajta, pedig végig működött (vajon minek). Innentől fölfelé már csak kövek és sziklák voltak. A 638-ason mentünk föl, és a nagy falak tövében megnéztük a 672-es leágazást, ami szintén a csúcsra visz egy D-s klettersteigen. Legközelebb kipróbálom. A klettersteig helyett nekünk egy hosszabb (kb fél órás) törmeléklejtőn kellett fölküzdenünk magunkat. Utólag már tudom, hogy a bal oldal lett volna a kényelmesebb, így is jöttem le.

Szokatlan módon a csúcsra építették a turistaházat, ami mellett egy óriási tábla is van (telefon reflektor), és egy pár négyzetméteres helikopter leszállónak is jutott hely. Amikor felértünk, alig láttunk valamit a környező hegyekből, de egy fél óra alatt feltámadt a szél, és a végén már elég sokat lehetett látni. Pl a Marmolada gleccsereit.

 

3. nap Drei Zinnen = Tre Cime = Három nővér

 

Erre a napra a Cristallo csoportban lévő klettersteig lett volna a program, de mivel reggel még kitartóan esett, ezért inkább a Drei Zinnent választottuk. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a Dolomitok ikonikus részénél sem járt a csoport nagy része, és a normál turistaúton nem akadályozott minket az, hogy még délelőtt is másfél órát esett. A Drei Zinnen házhoz közeledve egyre hangosabban volt hallható a németül és olaszul beszélő szpíker. Nem nagyon értettem, hogy a nyugodt hegyi környezetben mire fel ez a nagy harsányság, de kiderült, hogy épp egy hegyi futóverseny céljához értünk, és a célba érkezetteket üdvözölte a riporter. Tényleg volt egy csomó norvég, pár német és egyéb náció a helyi osztrákokon és olaszokon kívül. Végül ezen a napon is szerencsénk volt, mert nem csak az eső állt el, hanem a köd is kezdett eloszlani, így szép kilátásban volt részünk. Visszafelé a Drei Zinnen másik oldalán mentünk (a 102-esen föl, a 101-esen le), ami a fizetős szerpentin tetejénél lévő turistaházhoz vezetett. Inen még legyalogoltunk a Misurina tóhoz, amit meg is kerültünk. Ez nem kis tó, a fényképezéssel együtt majd egy óráig tartott a körbejárása.

 

4. nap Fanes vízesések

 

Két vízesést néztünk meg, mindkettőhöz klettersteig körút vezet. Az alsó a nagyobb körút. Mindkét vízesés mögé be lehet, sőt kell menni, mert így vezet át az út a túloldalra. Könnyű utak, az elsőnél volt egy 20 méteres ereszkedés, ami talán C-s rész. A vízesések viszont óriásiak, mind a vízhozamot, mind a méretüket tekintve. Az elsőnél be kellett öltöznünk esőruhába, mert annyira fröcskölt. Sajnos a képek, de még a videók sem tudják visszadni a monumentális szakadékokat. Személyesen kell megnézni!

2016 szeptember 3.

2016 08 27-30 Nyugati-Tátra

Mivel egy hónapja az esős időjárás miatt nem sikerült a gerincre följutnom, ezért most tettem még egy kísérletet, és sikerrel is jártam, mert az előre jelzettenek megfelelően napsütéses idő fogadott. Áfonyából most is volt még rengeteg, de időközben a málna is megérett, bár ilyet ritkábban találtam.

 

1. nap: Volovec (2063)

 

A Zábrat`-hágón és a Rákoňon keresztül fölmásztam a Volovecre, majd a határgerincen tovább haladtam (amerre a Tibi már elindult pár éve), de nem mentem el a következő elágazási pontig, mert az már nem fért volna bele az időbe. Inkább visszafordultam, és egy jelzetlen ösvényen legyalogoltam a Jamnícki tavakig, majd most a másik oldalról föl a Volovecre.

 

2. nap: Gerinctúra: Brestová (1982), Salatin (2017), Spalená (2083), Pachola (2186), Baníkov (2178), Hrubá kopa (2166), Tri kopy (2186)

 

A libegő mellett a nagyon meredek kék jelzésen mentem föl a Predný Salatinra, és onnantól már a gerincen haladtam egészen a Smutné sedlóig, ami kb 6 órát vett igénybe. A Baníkov után volt egy kis torlódás az egyik láncos résznél. A gerinctúra majdnem minden részén jártam már korábban, de a Pachola-Salatin közti részt teljes ködben tettem meg annak idején, most viszont csodaszép volt az időjárás, minden irányban messze el lehetett látni. Sokszor van 10-15 méterrel lejjeb elkerülő út, de hivatalosan a gerinc éles szikláin megy a jelzett út, ami bizony nagyon izgalmas, mert ott láncos segítség sincsen (nincs hová tenni).

 

3. nap: Lučná (1652), Rákoň (1876)

 

Ennek a napnak a délutánjára esőt jósoltak, ezért egy rövidebb túrát választottam: azt a gerinctúrát, amit múltkor az esőben a Tibiék teljesítettek, de én most fordítva. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a 4 órán keresztül tartó fölmenetel szinte végig erdőben volt, így nem sütött a nap. Mire kiértem a gerincre, addigra pedig befelhősödött. Kora délután értem le az autóhoz, és pont akkor eredt el az eső, de csak egy pár percig tartó záporka lett belőle.

 

4. nap: Smutné sedlo (1962)

 

A gerinctúrának ez a része már nem fért bele az időbe 2 nappal korábban. A Rohácson jártam már az Ágival pár éve, de a másik irányból. Most a Smutné sedlótól terveztem fölmenni, de akkora volt végig a köd (kb 20 méteres látótávolság), hogy nehéz szívvel de visszafordultam. Hazafelé Krupina környékén felvettem egy stoppos párt, akikről kiderült, hogy a lengyel-Tátrában túráztak, majd a Rysyn átjöttek, és a Csorba-tótól indultak haza stoppal, de csak nagyon lassan haladtak eddig. Én a metróig elvittem őket.

2016 július 29.

2016 07 24-27 Nyugati-Tátra

Két autóval négyen két kutyával két időpontban mentünk ki a Nyugati-Tátrához Habovkába. A szállás rendben volt, és noha csak szlovákul beszéltek, de igyekeztek segíteni: kaptunk hajszárítót, meg plusz lepedőt, mert átrendeztük a szobabeosztást. Előzetesen minden napra jósoltak esőt. Nos ez bejött: dél körül és kora délután esett változó intenzitással. Én szerencsés módon keveset kaptam belőle, a többiek többet.

 

1. nap (a Tibinek, Szandrának és a Dagi kutyának már a 2.) Volovec (2063)

 

A terv az volt, hogy fölcaplatunk a Volovecre (ahol az addig északról dél felé tartó szlovák-lengyel határ derékszögben megtörik, és nyugat-keleti irányban folytatódik), és a gerincen észak felé megyünk a határon majd lejövünk. A Rákoň nyeregbe felérve viszont elkezdett esni az eső, ezért a többiek egyből északra fordultak a terv szerint, csak én indultam fel a Volovecre egy pár ember társaságában, akikről azonban kiderült, hogy a lengyel oldalon gyorsan a lefelé utat választották. Én fölmentem, de a közben leszállt felhő miatt alig láttam valamit, ezért a többiek után indultam a gerincen egy bő órás hátránnyal. Végül a rövidebb lejövetel mellett döntöttem, mert a gerincen néhol megállt a víz, és átázott a bakancsom. Mivel a másik csoport viszont az eredeti hosszú lejövetelt választotta, így mégis én értem le először, és nem értettem, hogy hol vannak, de végül megtaláltuk egymást.

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312486419637175777?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJCS0obNlIn9GQ&feat=directlink

 

2. nap Rohácsi tavak, Volovec

 

A tegnapi fárasztó és szétázott nap után a többiek a pihenést választották, így egyedül vágtam neki a túrának a Rohácsi tavak felé. Tavaly már jártunk ezen az úton, de akkora volt a köd, hogy 20 m-re se láttunk, tehát az út teljesen új volt. Dél körülre már át is értem, és úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt a Volovecnek. A Zábrat` hágóig fölfelé esett, de utána elállt, és köd sem volt, így volt alkalmam alaposan körbenézni. Ekkor tudatosult bennem, amit már addig is sejtettem, hogy a szomszédos csúcs a Rohács, és hogy én azt erről az oldalról másztam meg (ráadásul ekkor a Tibi följött a Volovecre).

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312482090094157185?authuser=0&authkey=Gv1sRgCIm9hLaEssng7wE&feat=directlink

 

3. nap Banikov hágó (2040), Rohácsi tavak

 

A Tibiék a sok eső miatt egy nappal korábban hazamentek, ezért csak ketten maradtunk. A Gabinak a Rohácsi tavak kis kört ajánlottam, míg én a Banikov hágóhoz mentem föl, ahová már a másik oldalról egyszer fölmásztam, és akkor tovább is mentem a Banikovra és a Tri kopyra. Erre most nem sok esélyem volt, mert felérve elkezdett esni az eső, és a köd is leszállt, így alig láttam azt a 4 embert, aki elindult fölfelé. Visszaindultam a Gabi után. Szerencsére nem esett sokáig, és mire a tavakhoz értem, már sütött a nap. Viszont egy másik problémába ütköztem: a tavaknál komoly eső volt, ezért már ömlött kifelé belőlük a víz a turistaútra patakot kreálva belőle, és ez komoly nehézséget okozott (lásd a videókat).

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312479578027097153?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJTctu3n-saJbg&feat=directlink

 

4. nap Árva vára, Zólyomi vár

 

Mivel mindkettőnknek mindkét bakancsa átázott, ezért erre a napra már nem tettünk túrát, hanem megnéztük a látványos Árva várát, ami egy sziklára épült a XIII. században. Sajnos csak csoportosan lehet látogatni, és kutyát nem engednek be, ezért csak kívülről néztük meg a várat, és megbámultuk az Árván tutajozókat.

Visszafelé még beugrottunk megnézni a zólyomi várat, amit eddig mindig csak az autóból láttunk. Nekem csalódást okozott, mert messziről sokkal nagyobbnak tűnik. Egy szimpla téglalap alakú erődítmény, aminek bemehettünk a belső udvarába, ami egy kézilabda-pálya méretű. A termekben a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítása látható.

https://picasaweb.google.com/107348289906320892657/6312474907906698977?authuser=0&authkey=Gv1sRgCILi64Hy8aimjQE&feat=directlink

2016 július 12.

2016 07 07-10 Lengyel- és Béla-Tátra

Már régóta szerettem volna felmászni a Rysyre a lengyel oldalról, és a Béla-Tátrában sem jártam még, ezért örömmel fedeztem fel a turatars.com oldalon egy ilyen programot kínáló 4 napos utat, és csatlakoztam a Csuuucsforma (Laci) által vezetett csoporthoz, aki intézte a túravezetésen kívül a szervezést is. Mindenképpen jó döntés volt, mert szimpatikus társak közé kerültem, és végig jól éreztem magam. Ehhez persze az is kellett, hogy az időjárás a kegyeibe fogadott minket, és csak a harmadik nap esett kétszer is az eső, de ezt ki lehett bírni. Egy 17 személyes Iveco kisbusszal utaztunk ki, ami még egy utánfutót is húzott a csomagokkal. 6 óra alatt értünk ki Zakopanéba, ahol egy 290 éves, 3 emeletes faházban volt a szállásunk, ahol csak a mi csoportunk lakott. Minden fából volt, még a vizesblokkok is, néhol nyikorogtak a gerendák, de alapvetően megfelelő szállás turistáknak.

 

1. nap: Nosal (1206) és Wielki Kopieniec (1328)

 

Az első napi bemelegítő túra a szállásunkhoz közeli Nosalra és a Wielki Kopieniecre vezetett. Az út elején, amikor a belépőket vettük volna meg, rögtön egy nagy birkanyájat hajtottak át a turistaúton. Később a hegyről láttuk, hogy lent a mezőn milyen szépen alakzatba rendezték a birkákat a terelőkutyák. A végig szép, napsütéses időben jól lehetett látni körben az igazi nagy hegyeket. Visszafele úton még megnéztünk egy kis fatemplomot. Este bementünk a városba, és végigsétáltam a sétálóutcán, ahol óriási tömeg tolongott. Láttam (tökéletes helyesírással) kürtöskalács és langosz árust is.

 

2. nap: Rysy (2503)

 

5.30-as indulást céloztunk meg, és mindössze 6 perc csúszással neki is indultunk (ez 16 embernél nem is rossz) a legmagasabb lengyelországi csúcsnak. Busszal mentünk a parkolóig, de a buszt a Lacinak egész a szlovák oldalra kellett visszavinnie, mert nem engedték leparkolni pénzért sem... Az út első másfél órája lankás aszfaltút, de a Halas-tóhoz felérve már igazi túrázás várt ránk. A Rysy lengyel oldalról való megmászásának az a fő nehézsége, hogy nagyon meredek: az utolsó 2 km-en kell emelkedni 1100 métert. Nincsenek benne extrém meredek részek "csak" folyamatosan kemény lépcsőzés sok lánccal, ami alapvetően lefelé hasznos, de még úgy sem szükséges (persze, ha mondjuk időjárási okokból gyorsan kell lejönni, akkor létfontosságú). Sajnos az út közepén nem vettem észre egy jobb kanyart, és mentem bambán az előttem haladó ismeretlenek után egyenesen, és majdnem fel is mentünk egy másik nyeregbe a Rysy alatt (2350), így vissza kellett fordulnunk, és egy csomót visszamászni, hogy rátérjünk a jó útra. Ezzel vesztettünk vagy másfél órát (meg egy csomó energiát), így a csúcsra felérve igen nagy tömeg fogadott. A kitűnő idő viszont kárpótolt mindenért. Visszafelé a két tó között egy nagy szarvastehén semmitől sem tartva ment át előttünk a turistaúton.

 

3. nap: Monk völgye a Béla-Tátrában a Vyšné Kopské sedlo-hoz (1933)

 

A mai napra esőt jósoltak, ezért a Laci megcserélte ezt az utat a Świnica mászással, mert oda kellett a jó idő. Ez az egyetlen engedélyezett út a Béla-Tátrában. Nagyon megérte ide eljönni, mert hihetetlenül dús a vegetáció. Rengeteg különböző színű, formájú, alakú virággal találkoztunk végig az út során. A (nem annyira) várt eső még fölfelé elkapott bennünket. Alig több mint 10 perces volt, de intenzív. A felfelé menő útból pillanatok alatt kis patak vált. Később, a hágóknál jó volt az idő, messze el lehetett látni. Aztán a lefelé úton újra el kezdett esni, most már hosszabban, de a túra végére megint kisütött a nap.

 

4. nap: Świnica (2301)

 

Az utolsó nap ismét 5.30-as indulásra volt szükség, hogy fölérjünk a Świnicára, és utána még haza is utazzunk Magyarországra. A korai indulás ellenére nem voltunk egyedül, hiszen ilyenkor nyáron már rég világos van, és ki kell használni a jó időt. A Murowaniec-háznál megálltunk egy kicsit, majd nekiindultunk a sárga majd fekete jelzésen a Świnica-hágóhoz, ami egy technikailag könnyű fölmenetel a többihez képest. A hágónál már egy csomó ember volt, akiknek a zöme persze a lanovkával jött föl a Kasprowy Wierch (Gáspár-csúcs) érintésével. Innen még 250 méter szintet kellett fölfelé menni. A másik oldalon lefelé már több láncos részen kellett leereszkedni, ahol torlódások keletkeztek különösen a Zawrat hágótól lefelé vezető úton, ahol a föl- és a lemenők alig tudnak kitérni egymás elől a falon.

2016 július 4.

2016 07 03 Cuha-völgy és Csesznek: via ferrata pályák

A Cuha-völgyben még nem jártam, ami rögtön az út elején meg is mutatkozott, mert egyből a rossz irányba indultunk el, és csak bő órás bolyongás után értünk vissza az út elejére, ahonnan már sikerült a jó irányba elindulni, hogy kipróbálhassuk a tavaly épített ferrata pályákat.

A Cuha patak szurdokvölgyében (ahol egy nem túl forgalmas vasúti pálya is halad) két vasalt utat építettek, de az egyiknek (a könnyebbnek) július közepéig csak az alsó része mászható, mert a felső (ez vezet át a vasúti alagút fölött) le van zárva a fészkelő madarak miatt. Itt a drótokat föl is tekerték fél évre. A másik pálya nehezebb, hosszú vízszintes szakaszokkal, amihez nem árt a jó karizom, ami nekem nem erősségem. Éppen sikerült teljesítenem a pályát, de közben ebben nem voltam annyira biztos.

Ezután átmentünk a nem messze lévő Csesznekre, ahol meglepetésemre kiderült, hogy a várral szemközti falon még két felmenetelt építettek: egy rövidebb könnyűt (Futrinka ucca), és egy extrém nehezet (MZ/X), amelyben áthajlós rész (E/F) is van. Így már 5 pálya található itt. Az Erika egyből ügyesen felmászott a vár oldalán lévő 4 m magas függőlegessel kezdődő E-s úton.

2016 június 22.

2016 06 19 Ploska és Borišov a Nagy-Fátrában

Már nagyon szerettem volna a hegyekben túrázni, és mivel saját utat nem sikerült szerveznem, ezért csatlakoztam a turatars.hu-n szervezett csoporthoz. Nyolcan mentünk ki egy kisbusszal a Nagy-Fátrába, hogy megmásszuk a Ploskát (lapos kopasz hegy) és a Borišovot. A Ploska felé vezető úton már jártam négy éve télen, amikor a hótalpas túrán a Čierny Kameňt megkerülve itt jöttünk le a hegyről. A Ploska túloldala a Borišov felé meglepően meredek volt, de a turistaháztól a csúcsra a táblán jelzett 40 perc helyett 20 alatt fölértünk. Az időjárással végig szerencsénk volt, mert csak pár percig csöpörgött délután az eső, és a nap sem sütött végig.

2016 május 22.

2016 05 11-16 Pádis

Nagyjából 6,5 óra alatt tettük meg a kicsit több, mint 400 km-t, mert Belényes előtt már nincs szakaszosan lezárva az út, mint tavaly, csak van egy felújítás alatt lévő 15 km-es rész, ahol nem nagyon látszik, hogy haladnának. Erről a román TV is beszámolt egy legalább fél órás műsorban az ottlétünk alatt. A Csodavár menedékházban szálltunk meg, amit kb 10 éve építettek. A Tibiék már laktak benne, amikor még csak félig volt kész, ezért nem ért minket meglepetésként, hogy a szobákban nincs konnektor, csak a folyosókon meg az étteremben. A szobák némelyike kicsit szűkös, meg a közös fürdőben nincs semmilyen akasztó, de ezt a házigazdák a kedves vendéglátással igyekeztek pótolni. Rendelhettünk vacsorát, sőt külön csak levest is, és ezt a lehetőséget ki is használtuk, mert bőven hoztak mindig egy nagy tálban.

 

1. nap Háromkirály vízesés

 

Odafelé úton még a szerpentin előtt megnéztük a vízeséseket. Nem úgy mint tavaly, most a legnagyobb, alsó vízesés körbejárása után fölmentünk megnézni, merre vezet tovább a jelzés (odáig ugyanis nincs). Találtunk is még két kisebb vízesést, de szerintem a térkép szerinti legfölsőt még mindig nem láttuk. Majd legközelebb a másik irányból is földerítjük a terepet.

 

2. nap Szamos-bazár, Aragyásza-barlang

 

A szép időben ezzel a túrával kezdtük, mert itt még egyikünk sem járt korábban. Autóval egész közel lehet menni, így kb fél órás gyaloglás után már a barlang monumentális kapujában álltunk, amit Czárán Gyula a Babilon kapujának nevezett el. Az átkelés a barlangon nem különösebben nehéz, de izgalmas, és az egész együtt hihetetlen élmény. Maga a barlang 212 m hosszú, 10-25 m magas, 8-38 m széles, és több fölső beszakadás miatt itt-ott fényt is kap. Persze lámpa azért szükséges. Az Isiék inkább megkerülték a barlangot, és ő látott is fölülről minket benne. A barlangi rész után, ami a rengeteg fényképezéssel sem tartott 1 órát, a Tibivel még megtettük a szurdok körüli körutat is, ami vagy 5-6 órát vett igénybe. Az igazsághoz tartozik, hogy a útbaigazító táblák ellenére nem tudtuk pontosan, hogy hol vagyunk, de utólag ez egyértelműen a mi hibánknak bizonyult, mert a jelzések jók (csak meg kell szokni az itteni gyakorlatot). Maga a körút nekem csalódást okozott, mert csak egy érdekes barlang (Belcazár palotája) volt a vége felé, és egy szép kilátó pont, ahová viszont rettentően csúszós meredek úton kellett fölszenvednünk magunkat. Cserében visszafelé is az Aragyásza-barlangon mentünk keresztül, sőt én még az Isiék által reggel bejárt elkerülő úton visszmentem, és harmadszor is végigjöttem. Úgy tűnt, hogy ekkor már 5 perc alatt átértem, de az órám 15-t mutatott.

 

3. nap Csodavár

 

Reggel esett az eső, és leültünk társasozni, de miután elállt, dél körül elindultunk a közeli, és rendkívül látványos túrára. Először a 100-120 m mély dolinák pereménél lévő 4 kilátópontot (balkon) jártuk körbe, majd visszamentünk (útközben meglepetésre belefutottunk egy kis 20 m-es szurdokba is), hogy leereszkedjünk. A Tibivel előrementünk, mert lent az alagúton keresztül át akartunk menni az elzárt 2-es dolinába. Ez sikerült is, de meglepetésemre a hatalmas alagúton keresztül egy meglehetősen meredek törmelékes "ösvény" vezet át miközben erősen fúj az igen hideg szél. Visszaérkezve éppen az Isiéket láttuk meg a túloldalon esőkabátban, mert elkezdett esni. Ezért (is) megnéztük, hogy a barlangon át tudunk-e menni az 1-es dolinából a 3-asba, de túl nagy volt a vízállás. Így visszafordultunk, és döbbenve tapasztaltuk, hogy ahol másfél órája "átsétáltunk" a patakon, ott most már hömpölyög a víz. Végül sikerült szárazon átkelnünk, de nem sokon múlott. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit emelkedjen a vízszint. Nem véletlen, hogy táblákkal jelzik, hogy áradásveszély. Még sokkal veszélyesebb, ha ez a barlangban lep meg valakit. A normál úton átkeltünk a kis hágón a 3-as dolinába, ahol leereszkedtünk a barlang másik oldalán. A Tibi gumicsizmában ment is vagy 20 m-t a patakban, de még a kanyarulatig sem jutott el, mert egy nagyobb sziklánál mély kiöblösödés volt. Egyszer majd alacsony vízállásnál biztos átmegyünk ezen a barlangi szakaszon is.

A nap végén én még egyedül elmentem az Elveszett világ felé (tavaly jártunk is ott), és közben felfedeztem a Hamlet-barlangot, ahol a menedékháztól nem messze a Medve-patak ömlik be a hegybe, hogy a Csodavárnál bukkanjon ismét felszínre. Visszafelé persze jól megáztam. A természet jelezte, hogy ugyan sokkal jobb az idő, mint azt előzetesen jósolták, de azért ő az úr.

 

4. nap Ponor-rét

 

Erre a napra egész napos esőt jósoltak, de dél körül kisütött a nap, és elindultunk (a 3 fiú) a közeli, de hatalmas (azért a videóban említett Margitszigetnyi méret túlzás) Ponor-rétre. Mire odaértünk, el is kezdett esni. Ez persze nem tartott vissza, hogy megnézzem, honnan csúsztak le tavaly a csigások, de nem találtam kiépítve semmit. Megnéztük a Ponor-forrást is, ami a nevével ellentétben nem forrás, hanem egy patak kizúdul a földből a sziklák között. Sajnos az a hidacska, amin tavaly még az egész társaság átkelt, mert volt korlátja, mára beszakadt. Szomorú látni, hogy szinte semmit sem törődnek a karbantartással: a tájékoztató táblák is gyakran teljesen olvashatatlanok, a Galbina-szurdokban a lábtámaszok évek óta le vannak szakadva, így csak a patakon keresztül lehet átkelni, de csak alacsony vízállás esetén... Visszafelé keresztben fölmentünk a rét tetejéig, és megtaláltuk a jelzést az Elveszett világ felé. Alaposan elázva értünk haza, mert az úton kisebb-nagyobb intenzitással, de végig esett.

 

5. nap Galbina-szurdok

 

A Tibivel kettesben vágtunk neki a leghosszabb túrának. Közben megnéztük a Porcika-zsombolyt, ami igazából egy jégakna beszakadás. 38 m mély, 10-15 m átmérőjű, és az alján tényleg van jég. Bő két óra kellett, hogy elérjük a szurdokot. Először is le- és kimásztunk egy szép kilátóponthoz, ahonnan még a patakot is meg lehetett pillantani a mélyben. Ezután következett a szurdok, az elején a Galbina-kitöréssel. Itt nem a sziklából ömlik ki a víz, hanem kevésbé látványos módon alulról a földből "jön" ki, de a 10 m-re lévő vízesés már mutatja, hogy mekkora a vízhozam. Azonnal látszott, hogy a rengeteg víz miatt esélyünk sem lesz majd később a patakon keresztüli továbbhaladásra hiába hoztunk gumicsizmát is (tavaly augusztusban szerencsénk volt az alacsony vízállással). Addig is nagyon lassan haladtunk, mert rengeteget fényképeztünk (a vízeséseket mindeféle szögből), az összes barlangos részhez lementünk (közben a patak ugyanis bement a barlangba), végül elértünk a derékszögű részhez, ahol a patak végleg kitör a sziklákból, és a turistaút a patakon keresztül folytatódik, de nekünk aznap eddig tartott. Ezt a részt több, mint 2 óra alatt tettük meg, ami visszafelé alig 3/4 óráigtartott csak. Úgy döntöttünk, hogy a szurdokot a másik oldalról (a Flóra-réten keresztül) megkerülve a másik oldali bejárattól is bejárjuk, de mire odaértünk, elkezdett esni, így csak egy rövid résznyit mentünk a másik irányból, és inkább visszafordultunk, hogy a Flóra-réten keresztül teljesítsük a Galbina-körutat. Szerencsére egy idő után elállt az eső, de csak nagyon lassan haladtunk a meredek emelkedőn, és alaposan elfáradtunk, mire az Eszkimó-jégbarlanghoz értünk. Innen viszont már gyorsan hazaértünk.

 

6. nap Boga-csűr + 2 barlang

 

A Krisztiéktől reggel elbúcsúztunk, mert ők visszaindultak Nagyváradra egy családi program miatt, mi pedig a Boga-csűr felé vettük az irányt, ami egy szép kilátópont. Viszonylag könnyen meg is találtuk, de sajnos a kilátásból semmi sem lett, mert fehőben volt az egész hegycsúcs. Viszont a közeli barlanghoz vezetett turistajelzés, bár igen meredeken kellett leereszkedni. A nehézségekért viszont kárpótolt a barlang. Ebbe is hosszan be lehetett menni, sőt amikor összeszűkült, még be lehetett volna mászni egy résbe és továbbmenni, de ezt már kihagytuk. Visszafelé körön még a Pádis-barlangot szerettük volna megnézni, de mikor kiértünk egy nagy mezőre, elfogytak a jelzések. Vagy 2 órát bolyongtunk a mezők és erdőfoltok között (többször láttuk a Varasó-házat, egy turistaszállót, sőt a kocsit is). Végül a kocsitól a másik irányban is tettünk egy utolsó kísérletet, ami végül eredményre vezetett. A barlang előtt tényleg van néhány jelzés, de se előtte, se utána egy darab se. Magába a barlangba be lehet menni, és érdekes a vége: mintha egy függőleges fal lenne. Fölfelé azért van egy kis járhatatlan mellékjárat.

2015 október 27.

2015 10 23-25 Nyugati-Tátra

Végül hatan (+ Dagi kutya) vállalkoztunk az útra három kocsival. Az előrejelzésnek megfelelően az első nap nagy köd volt, szinte nem láttunk semmit, de a következő két napban már szép napsütésben volt részünk.

 

1. nap  Rohácsi tavak (1720)

 

Bemelegítésképpen a Rohácsi tavakat szerettük volna megnézni. Tkp sikerrel jártunk, mert közelről láttuk a tavakat, de a tájból szinte semmit. Lefelé egy kicsit jeges volt az út. Még sötétedés előtt vissza is értünk a szállásra, ami ritkán fordul elő. A vízesés azért így is impozáns látványt nyújtott. Már 1200 m magasan is megmaradt a hó.

 

2. nap  Sivy vrch (1804)

 

Négyen vágtunk neki az útnak, mert a Krisztiék inkább egy pihenősebb túrát preferáltak. Az előző nappal szemben az idő kifogástalan volt. Két kisebb láncos rész várt ránk a csúcs előtt, de ez a kutyának nem jelentett erőpróbát, inkább csak nekünk. A csúcson egy kb 15 fős gyöngyösi csoporttal találkoztunk. Lefelé izgalmasabb volt, mert kétszer is 3-4 m-es függőleges, láncos ereszkedés volt benne, ahol a Dagit ölben kellett leadni, aminek nem nagyon örült.

 

3. nap  Brestová (1902)

 

Az utolsó napra ketten maradtunk és a Dagi, mert a Zsolték pihenésképpen inkább kulturális programot választottak. A fölfelé út egy hosszú kaptatóval indult. Annyira sütött a nap, hogy a végén már félmeztelenül, rövid(ebb) gatyában caplattam fölfelé a hóban. Mire fölértünk a gerincre, elkezdett erősen fújni a szél, tehát vissza kellett öltöznünk. Onnantól már lankásan emelkedett az út. Találkoztunk egy másik kutyával, aki a Dagival kergetőzött össze-vissza. A Salatinra csak időhiány miatt nem mentünk át, az út nehézsége nem okozott volna problémát. Lefelé arra mentünk, ahol előző nap följöttünk.