Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2015 október 27.

2015 10 23-25 Nyugati-Tátra

Végül hatan (+ Dagi kutya) vállalkoztunk az útra három kocsival. Az előrejelzésnek megfelelően az első nap nagy köd volt, szinte nem láttunk semmit, de a következő két napban már szép napsütésben volt részünk.

 

1. nap  Rohácsi tavak (1720)

 

Bemelegítésképpen a Rohácsi tavakat szerettük volna megnézni. Tkp sikerrel jártunk, mert közelről láttuk a tavakat, de a tájból szinte semmit. Lefelé egy kicsit jeges volt az út. Még sötétedés előtt vissza is értünk a szállásra, ami ritkán fordul elő. A vízesés azért így is impozáns látványt nyújtott. Már 1200 m magasan is megmaradt a hó.

 

2. nap  Sivy vrch (1804)

 

Négyen vágtunk neki az útnak, mert a Krisztiék inkább egy pihenősebb túrát preferáltak. Az előző nappal szemben az idő kifogástalan volt. Két kisebb láncos rész várt ránk a csúcs előtt, de ez a kutyának nem jelentett erőpróbát, inkább csak nekünk. A csúcson egy kb 15 fős gyöngyösi csoporttal találkoztunk. Lefelé izgalmasabb volt, mert kétszer is 3-4 m-es függőleges, láncos ereszkedés volt benne, ahol a Dagit ölben kellett leadni, aminek nem nagyon örült.

 

3. nap  Brestová (1902)

 

Az utolsó napra ketten maradtunk és a Dagi, mert a Zsolték pihenésképpen inkább kulturális programot választottak. A fölfelé út egy hosszú kaptatóval indult. Annyira sütött a nap, hogy a végén már félmeztelenül, rövid(ebb) gatyában caplattam fölfelé a hóban. Mire fölértünk a gerincre, elkezdett erősen fújni a szél, tehát vissza kellett öltöznünk. Onnantól már lankásan emelkedett az út. Találkoztunk egy másik kutyával, aki a Dagival kergetőzött össze-vissza. A Salatinra csak időhiány miatt nem mentünk át, az út nehézsége nem okozott volna problémát. Lefelé arra mentünk, ahol előző nap följöttünk.

2015 október 19.

2015 10 17-18 Rax

Jól döntöttünk, amikor úgy határoztunk, hogy ezen a hétvégén érdemes elmenni a Raxra, mert kegyes lesz az időjárás. Egy csepp eső sem esett a két napon, sőt vasárnap viszonylag sokat sütött is a nap. Igaz felhőből és ködből is kaptunk, de időnként a ki- és lelátásási lehetőségek akár fél perc alatt is drasztikusan változtak. Vasárnap többször is nagyon gyorsan kellett elővenni a fényképezőgépet, nem is mindig sikerült.

 

A Weichtalhaus már normál üzemmódban működik. A legfontosabb, hogy van zuhany, így most nem kellett a patakban fürdenem, mint legutóbb augusztusban. Az első emeleten van mindkét nemnek 2-2 zuhany és WC, miközben a kétszemélyes szobáknak saját vizes blokkjuk van. Furcsa, hogy miért itt helyezték el ezeket. Így a rengeteg embernek a másodikról, ahol a tömegszállás található le kell lecsattognia. Egy magyarázat jutott csak eszembe: lehet, hogy a másodikon nem fért el, bár azt továbbra is tartom, hogy a nagy üres szociális terem helyén lett volna elég hely a másodikon is a vizes blokknak. A hely mentalitása továbbra is nagyon furcsa: Az még rendben, hogy amikor megérkeztünk szombat délelőtt, akkor anélkül használtuk az öltözőhelyiséget, hogy bárkibe is botlottunk volna, de az már meglepett, hogy este az étkezőben sem sikerült a személyzet egyetlen tagjával sem összefutni. Az ott étkező magyar csoporttól tudtuk meg, hogy ők sem tudják pontosan, hogy ki kicsoda. Egy cetlire kell ráírni a fogyasztást, majd a végén rendezni. Végül az Erika magának csapolt egy korsó sört. Reggel is úgy kellett vadászni az ázsiai alkalmazottra, hogy fizetnénk, meg hozzon már valami reggelit. Végül rendeződött minden, de úgy tűnt, hogy nincs igazi gazdája a helynek. További érdekesség, hogy a zuhanyozás 2,5 EUR, és nincs szemetes (mindenki vigye haza, amit hozott). Ezekkel a szabályokkal semmi probléma, nagyon sok helyen így működnek a menedékházak a hegyekben, ahová macerás eljuttatni a közszolgáltatásokat, de közvetlenül az országút mellett elég furi.

 

1.nap: Alpin Vereinsteig és Gustav Jahn

 

Bemelegítésként megmásztuk a létrás utat a ház mellett sisak nélkül. Ránk is szólt a háznál feltűnő egyetlen ember, hogy legközelebb vegyük fel. Természetesen igaza volt, bár az adott helyen semmi értelme ennek az óvintézkedésnek, ha csak mi vagyunk a pályán. Első napra az AV-n való felmászást választottam megfejelve azzal, hogy a 2/3-ánál leágaztunk, és átmentünk a Gaisloch fölső részére az izgalmas Gustav Jahn úton és vissza. Általam soha nem látott mennyiségű zerge, hegyi kecske stb kakába botlottunk (és néha bele is léptünk) végig az út során. Cserébe egy-két bűnöst is sikerült lefotózni. Eredetileg az Ottó-házzal szemközti Kronich megmászása is terveim közt szerepelt, de csúsztunk az időben, és mire a házhoz közeli nagy útelágazáshoz értünk, már akkora lett a köd, hogy a 200 m-re lévő házat sem lehetett látni, ezért egyből elindultunk lefelé a Wachthüttelkammon. Egész nap alig találkoztunk emberrel, azok közül viszont egy 6 fős magyar csoporttal kétszer is összefutottunk. Már a lefelé indulásnál látszott, hogy ránk fog sötétedni, és sajnos nem történt semmi időutazás, így az utolsó fél órában már lámpával kellett lejönnünk a létrákon (ezt már egyszer megtettem a Tibivel és Ilával, így tudtam, hogy működik), ami persze lassított, de legalább maradt egy kis izgalom a végére is (nem biztos, hogy az Erika is így élte ezt át). Egy kb 15 fős magyar csoport lakott még a lagerben, akiknek valamilyen túravezetői oktatást tartottak. Velük másnap is találkoztunk a fennsíkon. Éjjel az egyik fickó horkolt meg fújtatott, mint a gőzgép, de egyébként normálisan aludtunk.

 

2. nap: Haidsteig

 

Mire felértünk a beszálláshoz, már hétágra sütött a nap. Ennek ellenére csak pár embert láttunk előttünk, és utánunk se nagyon jöttek. Így sokkal jobb élmény, mint nyáron a tömegnyomor, amikor a falon kell ácsorogni 10-15- perceket a nehezebb részeknél kialakuló dugók miatt. A középső, napsütéstől védett belső részen néhol vizes, és ezért csúszós volt a fal. Mikor fölértünk a Fekete Madonnához (ez nagyjából az út 60%-nál van) alig láttunk valamit a környező hegyekből, de pár perc alatt (később pár másodperc alatt) változott a helyzet. Ha elég gyors voltam, akkor tudtam fényképezni, de arra nem volt idő, hogy megegyek egy almát, mert a "láthatósági ablak" nagyon gyorsan elillant.

2015 október 8.

2015 09 26-29 Szlovák Paradicsom és Magas-Tátra

Két kollégámmal látogattuk meg Szlovákia gyönyörű tájait, amiket ők eddig még csak képekről láttak. Az időjárás előrejelzés nem volt biztató, mert esőt, hideget, sőt kis havazást is jósoltak. Ehhez képest az első nap szinte végig esett a SzloPa-ban, de a következő két napon a Tátrában már egyenesen sütött a nap, és köd is csak elvétve rontotta az összhatást.

 

1. nap SzloPa: Stredné Piecky, Maly Kysel, Obrovsky vízesés, Velky Kysel

 

A címből is látszik, hogy tartalmas programot teljesítettünk. Odaúton többször is eleredt az eső, de amikor Pílában (ennek később még lesz jelentősége) kiszálltunk az autóból, nem esett, így az első fél órában száraz körülmények között aklimatizálódtak az újoncok a körülményekhez: kristálytiszta vizű patakmederben haladtunk fölfelé valószínűtlenül fehér köveken a szurdokban az első nagy létráig, ahol elkezdett esni az eső, és már csak sötétedéskor hagyta abba. Szerencsére a SzloPa, az a hely, ahol esős időben is lehet élvezni a tájat, mert nem kell messze látni, mint pl a Tátrában. Sokat fényképeztünk, majd fölérve a Maly Kyselen visszafelé (azaz le) mentünk a vízesésekhez, utána pedig a Velky Kyselen vissza fölfelé a Glac-i kis rétre. Itt láttunk egy foltos szalamandrát. Előttünk ment át az úton. Kétszer akkora volt, mint a raxi fekete társai. Innen egy derékszögű jobbkanyart kellett vennünk, hogy a levezető piros jelzésen visszaérjünk a parkolóba. Még a rövidebb bicikliutat is kihagytuk, hogy csak a turistajelzésen menjünk. A visszafelé út komótosan is csak 2 óra, sötétedésre pont leértünk volna. Azonban egy-két nem várt elágazásba futottunk bele (ekkor hibáztam, hogy nem vettem elő a térképet), és csak nem akart az út véget érni. Egy idő után már gyanús volt a dolog, de a két szurdok között nem lehet eltévedni, ezért nem vettem elő a térképet (egyébként is elázott volna az esőben). Végül már jóval sötétedés után leértünk Stratena Pílába, és még ott sem voltam biztos benne, hogy tényleg rossz helyen vagyünk, de végül kiderült, hogy egészen rossz irányban jöttünk le (nem derékszögben jobbra, mert az igazából a balra tartó része a pirosnak, hanem 135 fokban kellett volna fordulnunk), és autóúton 20 km-re vagyunk a kocsinktól. Leintettünk egy villanyszerelőket szállító furgont. Az egyikük még magyarul is tudott, de nehezen értette meg, hogy mit is szeretnénk, mert neki a Píla a Stratena Pílát jelentette. Végül megértették, hogy teljesen máshová akarunk menni, ahová ők nem vihetnek magukkal, de elvittek egy vendéglőbe, és bejöttek segíteni elmagyarázni a helyzetet. Este 8 után voltunk egy kis faluban 20 km-re a kocsitól, és a szállásunktól még további fél óra autóval. Reménytelennek tűnt a helyzet, bár legalább lakott településen voltunk. Csodával határos módon a vendéglőben két szlovák csaj hajlandó volt minket elvinni autóval a 20 km-re lévő kocsinkhoz azon az erdészeti úton, amin már jártam korábban, de nem tudtam, hogy nincs-e lezárva. Azt viszont tudtam, hogy nagyon kanyargós. Mindenesetre a luxus terepjárójukkal ingyen átvittek minket: autóztak legalább 1 órát és 40 km-t a vak sötétben rossz útviszonyok között. Közben láttunk két őzet is, az egyik le sem akart menni az aszfaltútról. Sosem fogom elfelejteni ennek a két szlovák lánynak, amit értünk tettek, és még a nevüket sem tudom, csak a pozsonyi rendszámukat. Vajon hányan tették volna ezt meg három vadidegenért? Végül minden jóra fordult, fél 10 környékén meg is érkeztünk a szállásunkra (Nova Lesna határában még sikerült kikerülnöm egy az úton átrobogó vaddisznót is), és a Helena is megvárt minket.

 

2. nap Magas-Tátra: Tery ház, Vöröstorony-hágó

 

Ez az út a leglátogatottabb, klasszikus tátrai turista útvonal. Az, hogy a sikló mellett nincsenek fák a szélvihar miatt, már tíz éve megszokott, de engem megdöbbentett, hogy mostanra már feljebb sincsenek ebben a völgyben. A Tar patak szinte végig látszik. A vízesések, útjelző táblák, turista utak messziről beláthatók. A fák vagy elszáradtak vagy kidőltek. Korábban a Tar patak partján mentünk végig, néha ki is másztunk a nagyobb sziklákra. Most ez már nem lehetséges a kidőlt fáktól, csak a turistaúton lehet közlekedni. Egész megváltozott a látvány.

A Zsolt térde az előző napi plusz kilóméterektől is talán eléggé rakoncátlankodott, ezért kicsit nehezebben jött föl a házhoz, és ott szét is váltunk: én mentem tovább a hágóra, míg ők pihentek egy kicsit a házban, majd kényelmes tempóban visszafordultak. Szépen sütött a nap, de nem voltam benne biztos, hogy át tudok menni a hágón, mert a környező hegyek már eléggé havasak voltak. Az viszont biztatónak tűnt, hogy szemben velem nem igazán jöttek az emberek, tehát valahová mégis el lehet jutni. Maga a hágóra vezető meredek, láncos rész egyáltalán nem volt havas, mert DNy-i fekvésű. Könnyen fel is jutottam. Nyáron itt tömegjelenetek zajlanak, az ügyetlenebbek feltartják a sort. Most előttem csak egy ember mászott, az is vagy 5 perccel. A hágó túloldala viszont már nem volt ilyen barátságos: havas és jeges. Hiába sokkal kevésbé meredek, mégis sokkal lassabban lehetett leereszkedni. Figyelni kellett, mert néha a jelzések is be voltak havazva, de azért nem volt komoly gond.

 

3. nap Magas-Tátra: chata pod Rysmi

 

A terv az volt, hogy fölmegyünk a Rysyre, de az már látszott, hogy ezt a Zsolt térde nem fogja bírni, ezért őt a Poprádi-tónál hagytuk, hogy mássza meg a tóval szemközti hegyet (Ostrva), amire egy meredek cikk-cakkos út vezet föl. Az Edinával elindultunk a Rysy felé. Úgy gondoltam, hogy a házig mindenképp el kellene jutnunk, de arról már erős kétségeim voltak, hogy a Rysyre az adott havas-jeges körülmények között föl tudunk-e jutni. A láncos rész alatti tavaknál nagyon fújt a szél, de a láncos rész annak ellenére sem okozott gondot, hogy időnként öklömnyi jég fagyott a láncra, és néhol tükörjég is volt (igazából azért is kell a lánc, hogy jeges időben legyen mibe kapaszkodni). Előttünk egy hordár verekedte fel magát. Ez még a nyári jó körülmények között is emberes feladat, de így! A 2250 m magasan lévő házig simán el is jutottunk, de a további utat már veszélyesnek ítéltem, bár páran fölmentek. A köd is lejjebb ereszkedett, ezért inkább visszafordultunk. Majd nyáron fölmászunk.

 

4. nap SzloPa: Hernád áttörés, Klaštoriská rolina

 

Hazafelé ismét beugrottunk a SzloPa-ba: először a Tamás-kilátóról néztünk le, majd az Edinával a Hernád áttörés felét jártuk be, hogy a Klaštoriská rolinán menjünk föl a SzloPa nagy fennsíkjára a Klaštoriskóra. Itt egy teremtett lélek sem volt (nyáron óriási a tömeg), így nyugodtan megnéztük az újjáépítés alatt álló 700 éves kolostort. 15-20 éve itt még csak a földből alig kiálló falmaradványok voltak, de most már több terem is áll, és úgy néz ki, hogy tényleg be akarják fejezni.