Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2017 október 17.

2017 10 14-15 Eisenerz + Rax + Hohe Wand

Kihasználva a rendkívül jó időt egyedül is nekivágtam egy osztrák mászóútnak, és most első nap egy kicsit beljebb is merészkedtem: Eisenerznél több klettersteigről is ír az Osztrák Alpok második részében HoTaRo. Ezeket próbáltam meg feltérképezni, de aludni már visszajöttem a jól ismert Weichtalhausba.

 

1. nap Eisenerz

 

Eisenerz kb félúton van a Rax és Dachstein között. Az A9-esről lejőve egy hatalmas emelkedőn kell följönni, majd le a városba. Közben elmegyünk a rendkívül látványos Erzberg (Érchegység) mellett, ami egy szétbányászott, szétgyalult hegy. Végül a Leopoldsteiner-tó partján lévő sziklafal mellett döntöttem, mert onnan indul a Kaiser-Franz-Josef klettersteig (D), és a beszállás is csak 15 percre van a parkolótól. Itt nem volt akkora tömeg, mint hasonlóan jó időben a Haidsteigon (Rax) vagy a Gebirgsvereinsteigon (Hohe Wand) megszokott tülekedés. Pár mászót láttam a falon, mikor megérkeztem. Két felmenetel is van az első 6-8 m-en, végül az oldalazóst választottam a függőleges helyett, de mindegy is volt, mert már az első méterek után éreztem, hogy a karizmaim most ehhez nem lesznek elég erősek, és a függőlegesen rögtön vissza is másztam. Már ebben a kis körben alaposan elfáradtam, ezért inkább maradtam a normál turistaútnál, de közben visszamentem a parkolóba, hogy letegyem az immár fölöslegessé vált felszerelést, és közben fényképezzem a magasabban lévő mászókat. Ez az út szerintem hasonlít a GBV-re nehézségben (hasonlóan új építésű), az Erikának és az Ildinek való. A normál turistaút is elég látványos, és fönt meg is találtam a másik (még nehezebb) klettersteig ki- és beszállását. A Rossloch (D/E) ugyanis egy körút: először függőlegesen le kell mászni a sziklafalon, majd alul bemenni a barlangba, és a barlangkürtő falán fölmászni.

 

2. nap Rax + Hohe Wand

 

Úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott vagyok a Weichtalhausnál (itt megemelték az árakat, cserébe adnak reggelit: 24,5 EUR ill. 19,5 annak, aki tagja az osztrák hegymászó szövetségnek), akkor reggel már csak benézek a kedvenc höllentali völgybe, és megkeresem az Akademiker steig beszállását. Ez egy 2+ -os biztosítatlan út, és 8 éve egy képet sem csináltam, amikor fölmásztam, mert lemerültek az elemeim. Nos most nem, csak simán az autóban felejtettem a fényképezőgépet, és még a nagy létra előtt rájöttem erre, de lusta voltam visszafordulni 10 percet, hiszem úgysem akartam itt felmászni sehová. Ehhez képest végül elkezdtem egy darabig mászni egy steigon csak úgy (amiről azt hittem, hogy az Akademiker, de nem nagyon emlékeztem rá), és mikor visszamásztam, akkor láttam a feliratot, hogy Katzenkopf Zimmer 3-as. Ennek a tetejét találtuk meg pár éve a Tibivel, és érdekesen nézett ki. De akkor hol kezdődik az Akademiker? Jövőre ezt biztosan kiderítem.

 

Majd átautóztam a Hohe Wandra, és ott egy piros jelzésen mentem föl az W. Eichert hüttéhez (hasonlóan mint, 6 éve, csak most a Wagnersteignak a túloldalán). Közben a Kanzelsteig (2-es) alját is láttam, de hogy hol lehet a teteje, az rejtély, mert a piros is majdnem a hüttéhez vezet, és a piros és a Wagnersteig között én semmilyen más följöveteli lehetőséget nem láttam. Ezt is ki kellene jövőre deríteni. Egyébként ezt a pirosat nem ajánlom senkinek, mert semmi örömet nem okozott, hogy egy 45°-os úttalan (de szépen jelölt) hegyoldalon kell lépésenként fölküzdeni magam az erdőben, és még kilátás sincsen. Visszafelé még a Packlest is útbaejtettem, de onnan előszörre eltévesztettem a lejövő utat, mert az osztrákoknál (a szlovákokkal vagy a lengyelekkel szemben) nem mindig precízek a jelzések meg az útelágazások (különösen a Hohe Wandon). Lefelé aztán maga az turistaösvény is eltűnt, mert egy óriási utat építettek 20-30 méter szélesen letarolva mindent. Jó, hogy pár év (vagy évtized) múlva beheged ez a tájseb, de most nem szép látvány.

2017 október 5.

2017 09 30 - 10 03 Lengyel-Tátra

Először mentem saját autóval Zakopanéba, az út 5 órát tartott. A szállásunk egy belvárosi apartmanban volt, közel a legtöbb túraútvonal indulási helyszínéhez: Kužnicéhez. A terv az volt, hogy jó idő esetén a Sas-út legalább egy részét megmásszuk. Nos a 4 napból az első hármon a beígért napos időben volt részünk (az utolsó nap viszont az előrejelzettnek megfelelően mindenhol esett), de 2000 méter fölött már havasak voltak a csúcsok, így e fölé nem merészkedtünk. A Sas-út marad nyárra.

 

1. nap Giewont (1894)

 

Mivel este 7-kor már nagyon sötét van, ezért a nyító napra a Giewontot néztük ki, a tetején a mindenhonnan jól látható óriási kereszttel. Kb 3,5 óra alatt értünk föl, és odafelé még eléggé felhős idő fogadott minket amikor kiértünk a fák közül, így nem sokat láttunk a hegyekből. Szerencsére mikor felértünk a csúcsra (ahol fürtökben lógtak az emberek a kereszt körül), kezdett kitisztulni az idő, és ekkor szembesültünk a messzebb lévő havas csúcsokkal. Jó megoldás, hogy a csúcs előtti láncos szakasznál egyirányúsították a túraútvonalat. Voltak, akiknek a lemenet időbe tellett. Mikor időben (bőven világosban) visszaértünk az alsó turistaházhoz még elugrottunk a közeli vízesést is megnézni. Este pedig Zakopane híres sétáló utcáját fedeztük fel, ahol szombaton este 8 után is még dolgoztak építő munkások autólámpák mellett...

 

2. nap Kościelec (2185) helyett Karb (1853)

 

A második napon a Murowaniec-háztól nem messze lévő Kościelecet szerettük volna megmászni, bár havas volt a teteje. Ezt a csúcsot 4 éve megmászta az Ildi, a Gyuri és a Gabi, mialatt én a Sas-úton voltam. A Czarny Staw Gasienicowy tónál találkoztunk egy beöltözött jegyespárral is. Azért ide 2 órás emelkedőn kell följönni (nyilván a tóparton öltöztek át). A tópartról indul a meredek kaptató a hágóig (Karb). Jónéhányan mentek előttünk, sőt a havas fölső részen is láttunk embereket, ezért reménykedtünk, hogy mi is följutunk. Nem így történt, mert 2000 méter környékén már a kemény hóba nem lehetett beletaposni, és veszélyesen csúszott. Sokan visszafordultak, de persze akin hágóvas is volt, az nem. Előbb az Erika, aztán később én is a visszafordulás mellett döntöttem, mert nem akartam fölösleges kockázatot válalni. Majd legközelebb nyáron jobb időben sikerülni fog. A hágóból a másik irányba indultunk le, ahol több kisebb tengerszem is található, majd egy hirtelen ötlettel fölmentünk a Kasprowy Wierchre, a lanovka fölső állomásához. Itt aztán volt ember bőven. Lefelé a lanovka mellett jöttünk le a zöld úton.

 

3. nap Kondracka Kopa (2005) - Kasprowy Wierch (1987)

 

Ezen a napon is végig verőfényes napsütésben volt részünk. Most Kužnice felől indultunk a Giewont alatti nyeregbe, majd onnan fel a gerincre (ami itt egyben a szlovák-lengyel határ is). Itt, a Kondracka Kopához közeledve már nagyon fújt a szél, többször ellent kellett tartanom a bottal, mert odébb lökött volna egy erősebb széllökés. Innen végig a gerincen mentünk tovább a lanovka felső állomásához (közben azért vagy 200 métert ereszkedtünk is, majd újra vissza 2000-re), és onnan most azon az úton mentünk le, ahol előző nap följöttünk.

 

4. nap A 100+ éves fatemplom és Árva vára

 

Az utolsó napra általános esőt jósoltak egész Közép-Európára, ezért a túrázásról lemondtunk, inkább megnéztük a híres fatemplomot Zakopanéban (a nyári Tátra kerülő bicikliút alkalmából én már láttam), és hazafelé bementünk a rendkívül látványos Árva várába, ahová tavaly ősszel nem jutottunk be, mert nem engedték be a Gabi kutyáját. Így utólag egyetértek ezzel, mert a vár egy múzeum, ahol a rövidebb vezetett körút is másfél órás. Tehát itt alapvetően nem a várfalakon, bástyákon lehet járkálni, hanem egy a környék és persze a vár történetét, természetrajzát, a korabeli eszközöket, népviseleteket stb bemutató kiállítás.