Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2017 június 20.

2017 06 02-04 Dachstein

A Dachstein régió már régóta a bakancslistámon van többek között a ferrata útjai miatt is, de most "csak" túrázni mentünk (hárman voltunk plusz a Dagi kutya), és felderíteni a terepet. Meg is találtunk pár vasalt utat, tehát ide még biztos vissza fogok jönni. A szállásunk az Enns folyó (igen, ez az óperenciás) oldalában a hegyen volt Öblarnban (Schladmingban és Ramsauban érezhetően drágábbak a szállások). Kb 6 óra alatt kiértünk, de kifelé jó pár autópálya felújítás (és egy terelés) is lassított minket.

 

1. nap Bodensee, Hüttensee, Obersee vízesésekkel

A szállás elfoglalása után a Schladmingtól délre lévő tavak felé vettük az irányt miközben elkezdett esni. Szerencsére rövid idő után csendesedett, majd elállt, így a nap hátralévő részében jó időben túrázhattunk fel a vízesésekhez. Három egymás fölötti tavat néztünk meg, amelyeket nagy vízesések kötnek össze. Persze az ilyen helyeken ez nem ritka, de ezek a vízesések azért elég nagyok voltak. A fölső tó alatt láttam egy fekete szalamandrát, ami közel kétszer akkora volt, mint amilyeneket a Raxon számolatlanul látunk esős időben.

 

2. nap Südwandhütte, Sulzenhals, Tor

A második napra a Tor nevű hágó megmászását néztem ki, ami több utazási iroda ajánlatában is szerepelt. Először is fölmentünk autóval a szerpentinen a Ramsau fölötti lanovka parkolójáig. Ez az út a parkolással együtt nem olcsó (14 EUR), de órákat lehet vele megspórolni. Fönt remek idő fogadott minket (egész nap csak kétszer szemerkélt az eső), de a kevésbé napsütötte völgyekben még méteres a hó is, így a Südwandhüttéhez a rövidebb út helyett (ami az árnyékos sziklafal aljában vezetett két hómezőn is keresztül) alulról a napsütötte gerincen caplattunk föl. Innen már jól látszott, hogy a Torhoz szinte végig hóban kell fölmenni, amit a Szandra nem szeretett volna, ezért inkább lefelé vettük az irányt, hogy megkerüljük az egészet, és hátulról közelítsük meg a hágót. Arra végig erdőben vezetett az út. Útközben belefutottunk egy viperába, sőt a Szandra látott még egyet. A Sulzenhals fölötti keresztet céloztuk meg. Ez kicsit becsapós volt, mert sokkal közelebb tűnt a valóságosnál. Viszont még éppen időben értünk oda ahhoz, hogy én visszafelé felmenjek a hágón, és leereszkedjek a hóban.  A Tibi és a Szandra a Dagival inkább a már ismert úton ment vissza. Közben több technikai probléma is hátráltatott: még a Bakonyban elromlott a fényképezőgépem, amit nem javítottak meg, ezért vennem kellett egy újat, ami nem ismerte fel a régi által készített videó formátumot; betelt a memóriakártya, ezért a hágón kellett törölnöm egyenként vagy 100 képet (néhány videó törlése elég lett volna), hogy legyen hely, mert a régi fél GB-os tartalékkártyát sem ismerte föl. A telefonom közben kikapcsolódott, és nem emlékeztem a PIN kódra, így nem tudtam telefonálni a többieknek, hogy hol járok... De végül megvártak :) A hóban való leereszkedés viszont a vártnál könnyebben ment, és nem éreztem úgy, hogy lényegesen lassabban haladnék. Lefelé autóval a szerpentinen majdnem elénk ugrott egy őz, amit én először észre sem vettem, mert a tükröket néztem, hogy jönnek-e szembe a kanyar után.

 

3. nap Dachstein gleccser lanovka

Erre a napra a lanovkát ütemeztük be a híddal és a Jégpalotával a Hunerkogelen (2690). Pontosabban előző nap reggel a pénztárnál kiderült, hogy csak 2 óra múlvára van jegy, mert előre kell foglalni, tehát mára foglaltunk 45,5 EUR/fő-ért. (A Schladmingi szállásokon ingyen adnak Sommercardot, amiért kedvezmények járnak. Mi nem kaptunk, mert messzebb laktunk.) Valamiért azt gondoltuk, hogy fönt üveghíd van, ami azért is butaság volt a részünkről, mert már jó messziről is látszott a híd, márpedig egy üveghídnak az a lényege, hogy átlátszó. Szóval egy normál, rácsos alapú hídról volt szó, ami nekem semmi extrát nem jelentett, de a tériszonyosoknak azért kihívás. A Dagi is följött a lanovkával (a Szandra inkább lent túrázott), a híd rácsos alja viszont nem nagyon tetszett neki (meg a szájkosár sem, amit a lanovkában kellett volna viselnie). A lanovka 6 perc alatt küzdötte le az 1000 méteres szintkülönbséget úgy, hogy csak a kezdő- és végállomáson volt alátámasztva. A hídról lehet bemenni a Jégpalotába (a Dagit oda nem engedték be), ami egy a jégbe vájt barlangrendszer, és bent jégből kifaragott különböző dolgokat lehet látni, mint egy múzeumban. Különös módon állandóan változtak bent a fényviszonyok: a kellemes, fényképezésre alkalmas kékestől a vöröses felé, amitől viszont alig lehetett látni. Ezért készült néhány elmosódott fotó. Sokat nem akartam ácsorogni egy-egy kép előtt a tömeg és a hideg miatt sem. A jégből készült karosszék, amibe bele is lehet ülni, mindenképpen nagy ötlet. A képeken is látszik, hogy 3000 méter környékén júniusban még a hó az úr: a hidas-létrás részen sem lehetett körbe menni, sőt a Jégpalotába is csak úgy tudtál bejutni, hogy a be- és kijáratnál le kellett hajtani a fejet. Ezt a hidat a Jégpalotával csak néhány éve építették, és borzasztó volt látni, hogy a lanovkától a hídig tartó 100 méteres, kicsit meredek szakaszhoz még mozgó járdát is építettek. Ez aztán a tömegturizmus teljesen fölösleges és természetkárosító kiszolgálása. A túloldalról, Hallstatt felől egyébként több sílift is jön föl a gleccsereken keresztül, tehát fönt nem csak a lanovka ontja az embereket. Mi fönt elmentünk a Seethalerhüttéig (2740, és szinte még teljesen a hó alatt), ahová fölvezet a Südwandhüttéből a részben via ferrata út is. Eddigre már teljesen befelhősödött az idő, így csak az utolsó 5 méterét láttuk az útnak. Visszafelé a lanovkához volt, hogy 20-30 méterre csökkent a látástávolság. Délre a tervezett időben le is értünk a parkolóba (a foglalásnál kellett megmondani azt is, hogy mikor akarunk lemenni). Ekkor már lógott az eső lába, és onnantól kezdve már egyre jobban esett, ezért úgy döntöttünk, hogy a másnap reggeli hazaindulás helyett egyből Magyarország felé vesszük az irányt. Jó döntés volt, lévén a visszaúton szinte Győrig szakadt az eső, volt hogy szinte szürkületben jöttünk.

2017 június 5.

2017 05 20 Bakony (Cuha-völgy és Ördög-árok)

Eredetileg Donovalyba mentünk volna, hogy a már többször teljesített hótalpas utat nyári körülmények között is végigjárjuk, de a jósolt rossz idő miatt inkább a Bakony híres szurdokait választottuk. Mivel két autóval mentünk, ezért nem kellett vonatoznunk a kezdő- és végpont között.

Vinyétől indultunk a Cuha-völgyön keresztül. Itt rögtön nagy tömeg fogadott minket, mert kiderült, hogy egy bicikliverseny pont ezen a turistaúton (is) zajlik. Eléggé szétnyúlt a mezőny, így nem okoztak fennakadást. A jó idő ellenére (számomra meglepő módon) nem találkoztunk mászókkal a ferrata utakon, viszont diákcsoportokkal igen.

A Cuha-völgy után átmentünk a Csesznektől délre lévő Ördög-árokhoz. Ez is nagyon kalandtúrás hely, főleg hazai területen. Volt egy drótos, beépített lépésekkel könnyített rész is. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy jó volt ide eljönni.