Túra beszámolók

Nyugati parti nemzeti parkok

2017 július 31.

2017 07 29-30 Szigetközi vízitúra

Erre a hétvégére egy vízitúrát szerveztünk a Szigetközbe. A kisbodaki kempingben béreltünk egy négyszemélyes kenut két napra. Első nap egy kisebb túrát teljesítettünk: az Öreg-erdő kört, ami a visszafelé úton egy nagyobb, erdős tóba vezet. Itt az előzetes jóslatok és útleírások szerint el is tévedtünk, kerengtünk a nádas, az uszadékfák és egyéb akadályok között, és csak harmadik nekifutásra találtuk meg a kijáratot. Egyébként az időjárás végig jó volt, szinte szélcsend, és szerencsére gyakran árnyékos helyeken eveztünk. Láttunk sok halászmadarat: gémet, kormoránt, két hattyút meg egy vidrának a hátsó úszólábát. A túra vége felé egy zúgónál mi is befeküdtünk a vízbe. Itt a lebetonozott aljzat miatt jelentősen felgyorsul a víz, és élményfürdőt lehet venni. A nap zárásaként bementünk a közeli Lipótba, és megnéztük a híres pékség központját. A második napra maradt a hosszabb túra: a burjáni kör. Itt már kétszer ki is kellett szállni a kenuból, és átemelni, mert keresztben betonakadályok voltak. Két izgalmasabb zúgón is átkeltünk minden probléma nélkül, hála a tapasztalt kormányosunknak, Ferinek. Kicsit meglepett, hogy a két nap során alig találkoztunk más hajósokkal, pedig a kempingben egy csomó ember és csónak is volt. Nyilván a nagy területen eloszlik a tömeg. Összességében nagyon jó élmény volt, leszámítva azt, hogy a szúnyogok alaposan összecsíptek.

2017 július 18.

2017 07 15-16 Mangart

A turatars.com oldalon találtam erre a hétvégére a Mangart (2679) megmászására szóló programot, és jelentkeztem. Nem bántam meg. Jó csapat jött össze Dombovári Zsolt vezetésével, bátran ajánlom a túráit másnak is.

Tatabányáról indultunk 6 előtt, és Sárváron is felvettünk egy ötödik kollégát, így dél után értünk Tarvisio környékére. Onnan a fizetős (5 EUR/autó) úton mentünk föl a Mangart-hágóba. Ez az út legalább olyan izgalmasnak bizonyult, mint a későbbi ferraták. 10 km sok szerpentinnel, rendkívül szűk (nem egyszer vissza kellett tolatni), nagyon meredek (láttam a táblán 22%-os meredekséget is kiírni), az út szélén inkább csak jelzésértékű kis beton bólyák, amik még egy Trabantot sem fognának meg. A végefelé 3 alagút is színesítette az amúgy csodaszép tájat. 2050 m magasra lehetett fölmenni az úton, aminek a végén még egy kőomláson is át kellett menni. Eredetileg az volt a terv, hogy az autótól lemegyünk egy bivakházba (hogy gyorsan elfoglaljuk, és ott aludjunk, majd másnap a két ferratán fölmenjünk a csúcsra), de közben annyira kitisztult az idő (még Tarvisio környékén is esett), hogy úgy döntöttünk, hogy a parkolótól nem messze lévő szlovén ferratán fölmegyünk a csúcsra, és a másik ferratát hagyjuk csak másnapra.

A szlovén ferrata nem túl nehéz, B-C-snek írják, de inkább csak B. Viszont egy csomó helyen nincs drót, inkább emiatt érdemli meg a C-t. Kb 2 óra alatt föl is értünk, végig jó időben, kevés széllel (fönt azért fújt), nem túl melegben. Visszafelé a normál úton jöttünk le, és a bivakház felkeresése előtt, még tettünk egy próbát a közeli túristaházban, hátha van szállás. Szerencsénk volt, mert egy csoport lemondta a foglalását, így egy 12 személyes szobát megkaptunk öten. Ráadásul mivel a Zsolt tagja az osztrák hegymászó klubnak, mi is megkaptuk a kedvezményt. Nem is merem leírni, hogy milyen olcsón laktunk ott.

Másnap reggel korán keltünk, és irány lefelé a bivakház (Bivak Nogara), mert onnan indul az olasz ferrata, ami kicsit a parkoló szint fölé vezet, közel a szlovén ferrata aljához. Nagy meglepetésemre a bivakházig szinte végig birkaszaros ösvényen kellett leereszkedni. Ezek a bégető jószágok a 2000-es legelőkre is följönnek. A bivakházba nem néztem be (mert voltak benne), de a Zsolt igen, és mondta hogy 3 db háromemeletes fekhely van benne. Kívülről teljesen jó állapotú kis méretű ház, amit az használhat, aki előbb odaér. Olyan fél 9 körül értünk a beszálláshoz, és akkor már előttünk is jó páran voltak a falon, aztán utánunk még sokkal-sokkal többen. Hiába a jó időt ki kell használni. Ezt a ferratát C-D-snek írták, de szerintem csak C. Egyáltalán nem nehéz, végig van drót, és rengeteg beépített lépés is segíti a haladást. Emiatt nem volt komoly torlódás sem. Viszont végig kitett, így csak az olyan kezdőknek ajánlom, akiknek egyáltalán nincs tériszonyuk. A Zsolt találta meg a legjobb szót erre az útra: élmény ferrata: nem nehéz, nem túl hosszú (ez is kb 2 órás volt), de izgalmas. Ezen a napon is kitűnő volt az idő: nem túl meleg, nem túl szeles.

Dél környékén indultunk haza. A lefelé út még izgalmasabb volt, mint egy nappal korábban a fölfelé, mert most még rengetegen igyekeztek följönni. És nem csak autóval és motorral, hanem jónéhányan biciklivel, ami embert próbáló teljesítmény. A hazafelé úton megálltunk a Predel hágónál lévő első világháborús osztrák, majd a túloldalon az olasz bunkereknél is. Itt csatáztak több évig értelmetlenül, majd haltak meg sok százezren magyarok is (Isonzó). Végül még letértünk a Fusinei-tavakhoz, amikről a Mangart-hágóból rengeteg kép készült, hogy alulról is megnézzük a Mangart-csoportot. Alulról és messziről teljesen másképp néz ki, mint föntről, ahonnan közelről érezni a szintkülönbségeket, egyáltalán nem egységes; nem úgy lentről nézve. Onnan minden egy félkörű hatalmas függőleges falnak látszik.

2017 július 2.

2017 06 26-27 Tatranská magistrála és Kis-Fátra

Mivel egyedül mentem a biciklitúrára, ezért úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott vagyok, akkor még 2 napot a környéken túrázom. A Magas-Tátrában a Tatranská magistrála nevű utat (pontosabban annak kb a felét) néztem ki, míg utolsó nap a Kis-Fátrában azt a szurdok utat, amit 2 éve nem teljesíthettük, mert áprilisban még le volt zárva.

 

Tatranská magistrála a Csorba-tótól Ótátrafüredig

A Tatranská magistrála egy többé-kevésbé szintben futó út, ami a hegy lábával párhuzamosan végigfut a csúcsok alatt, és folyamatosan keresztezi a csúcsokra fölvivő turistautakat (a Nyugati-Tátrában is folytatódik). Sajnos kora reggel még esett az eső, és áthatolhatatlan köd telepedett a tájra. Villamossal mentem a Csorba-tóhoz, és a panorámaúton föl a Poprádi-tóhoz gyakorlatilag nem lehetett látni semmit. Szerencsére úgy fél 10 környékén kezdett oszladozni és felszállni a köd, és onnantól egyre javult az idő. Az Ostrvára vezető zig-zeges útról már lehetett képeket csinálni. Az Ostrva (a Tm legmagasabb pontja majdnem 2000 m) és a Sziléziai ház (Sliezsky dom) közötti szakaszon még sosem jártam. Az eleje végig kietlen sziklás, de alapvetően lejt. A Batizi-tótól már vannak törpefenyők. A Sziléziai ház egy óriási hotel, ahová kocsival is föl lehet menni (engedéllyel nyilván), ezért itt elég nagy az élet.

 

Kis-Fátra: Málé nocl`ahy

Az előző nappal ellentétben már reggel is verőfényes napsütés fogadott még a Magas-Tátrában, de ez se tántorított el az eredeti céltól: irány a Kis-Fátra. Terchovától kell erre a szurdokútra menni, aminek az az érdekessége, hogy három oldalról lehet fölmenni: a falu egyik végéből (kék), a másik végéből (kék), ill "hátulról" (sárga). Az út eleje a patakvölggyel rendkívül hasonlít a Szlovák Paradicsom útjaihoz: a patakot kerülgetve nagy lapulevelek között haladunk az ösvényen az erdőben. Később elhagyva a patakot meredekebbre vált az ösvény, föl a sziklák közé. Végig csodás a táj, buja a növényzet (végül is itt nincs nagy magasság: 500 méterről kell fölmenni 1000-re). Többször is azt hittem már, hogy ez az út teteje, de mindig volt följebb egy átmeneti lejtmenet után. A kék út csúcspontjáról a sárga még följebb visz a sziklákon keresztül a hátső lejárathoz. Sok helyen lehet lenézni a sziklákról. Nagyon látványos út.

2017 július 2.

2017 06 23-25 Tátra körbebiciklizés

Még márciusban jelentkeztem erre az útra: 3 nap alatt körbebiciklizni a Tátrát kísérőautó nélkül, tehát mindent vinni kell magunkkal a biciklin. A tervek szerint ketten a Tibivel csatlakoztunk volna a többiekhez Ótátrafüreden, de aztán úgy alakult, hogy egyedül mentem, így még az is belefért, hogy még két napra ott maradtam gyalogtúrázni. Az időjárással végig szerencsénk volt, mert nem esett, zömmel felhős volt az idő, így nem egész nap sütött a nap.

 

1. nap Starý Smokovec - Zakopane 65 km

A kocsit sikerült a szállásomon hagyni, így a parkolással nem volt gond. 11 óra környékén össze is találkoztam a csapattal Ótátrafüreden.  Velem együtt 12 fő (4 lány és 8 fiú), változatos korösszetételben, de föleg a 40-es és 50-es korosztályból. Bemelegítésként rögtön egy 20 km-es lejtővel kezdtünk a 67-es útig. Onnan viszont Ždiartól egy hosszú emelkedő következett kegyetlen szembeszéllel. 7-8 km/órával küzdöttük föl magunkat, majd amikor végre egy lejtmenetnél felgyorsultam 40-re, a szembejövő autó villogott. A következő kanyar után egy kidőlt száraz fa feküdt keresztben az úton. Ezt igyekeztem gyorsan eltakarítani (két szemből jövő autós is segített). Délután megbeszéltük, hogy az elől haladók még nem találkoztak a problémával, tehát egy-két perccel előttem dőlhetett ki az útra. A szlovák-lengyel határ után még két emelkedőt kellett leküzdeni, aztán legurultunk Zakopanéba. A szállás egy panzióban jó volt, este beültünk egy étterembe, ahol a felszolgáló hölgy csak lengyelül kommunikált, és egyenként vette fel, és hozta ki a rendelést, és adott egyből egy számlát is. Kicsit (inkább nagyon) sokáig tartott, és nehézkes volt. Furcsa egy idegenforgalomból élő településen. Viszont az árak az étteremben és a boltban is lényegesen a magyar árak alatt vannak (szemben Szlovákiával, ahol jóval drágábbak).

 

2. nap Zakopane - Liptószentmiklós 80 km

Reggel a napot a sétálóutca megtekintésével kezdtük. Tavaly már voltam itt este. Az akkori óriási tömeghez képest most csak lézengtek az emberek az utcán (nyilván este most is egymás sarkát tapossák le a turisták). Mivel Zakopanéba egy nagy lejtőn érkeztünk meg, nem meglepő módon kifelé egy hosszabb emelkedővel kezdtünk, és még az elején a hátsó bolyban egyikünk defektet is kapott. Ezért a középmezőnyben megálltunk, sőt ketten vissza is tekertek. Pár perc múlva én is így döntöttem (hátha tudok segíteni), és kissé meggondolatlanul egyedül visszaindultam, de nem találtam meg őket, viszont lemaradtam, így a határig egyedül tekertem, de nem volt gond. A határ átlépése után balra fordultunk Oravice felé. Itt egy rövidebb részen még bicikliút is épült a termálfürdőig. Onnantól viszont egy hosszú, 12%-os emelkedő következett, és a tetejéről már Zuberecbe száguldottunk le. Itt az utóbbi években többször is laktunk. Innen viszont megint egy hosszú emelkedő következett, majd lefelé száguldás Liptószentmiklósig (a kör legmélyebb pontja). A csapat itt kettévált, mert heten Bobrovecben egy panzióban laktunk, ahol az emeleti szobákban elviselhetetlen volt a hőség (a többiek este még bekerekeztek a városba a szállásukra).

 

3. nap Liptószentmiklós - Ótátrafüred 60 km

Az utolsó nap Liptovský Hrádokig néha murvás mellékutakon mentünk, de onnantól  végig olyan úton haladtunk (537), amin autóval már többször is jártam (mint az első napon is). Liptovský Hrádoktól 30 km-en keresztül emelkedik az út a Csorba-tóig, de az elején csak nagyon enyhén. Podbánske és Tri studničky között meredek igazán. A Csorba-tónál megpihentünk, bevártuk egymást, körbetekertük a tavat (én kétszer is). A tótól már főleg lejtmenet van Starý Smokovecig. Pár éve ezen a részen már bicikliztem. Összesen a 3 nap alatt én 255 km-t bicikliztem le és föl a Tátra körül. A csapat jó volt, barátságosan fogadtak.