Ezt a túrát Zakopanéba kicsit kutyafuttában hoztam össze, miután egymás után kútba esett az augusztus első felére időzített két út is a Fogarasi-havasokba ill a Dolomitokba (ezeket jövőre halasztottuk). Szerencsém volt, mert végig napos és ködmentes, de nem borzasztóan meleg időt fogtam ki (nem úgy mint tavaly szeptember végén, amikor 2000 fölött már jeges volt), így az ikonikus Sas-úton nemcsak menni lehetett, de látni is mindent. A szállásról már nem tudok ennyi jót mondani. A tavalyi sokkal jobb volt, és főleg sokkal közelebb a hegyhez. Most (mivel egyedül mentem) egy hatágyas szobában béreltem egy ágyat, de a szoba nagyon kicsi volt. Szerencsére tartozott hozzá egy nagy balkon, és én ott tároltam a táskámat, mert bent nem volt elég hely. Az emeletes ágyra is egy csak fölül rögzített létrán kellett fölmenni (alul szabadon lengett), ami nem ideális.

 

1. nap Magas-Tátra: Nagy-Morgás

 

Igazából már csak ez az egy út volt a Magas-Tátra szlovák oldalán, ahol még nem jártam. Idén nyáron is voltam a Zöld-tavi menedékháznál, ahonnan jól rá lehet látni az út egy részére, ami a Tatranská magistrála részeként köti össze a Zöld-tavat a Kő-pataki völggyel (Skalnatá dolina), ahol a felvonók járnak a Lomnici-csúcsra. A hétfő ellenére a parkoló dugig megtelt, hiába a főszezonban hétköznap is nagy a tömeg. A cikk-cakkos rész aljánál van némi láncos segítség, de ez csak lefelé menetben érdekes, fölfelé igazából szükségtelen. A bálványsziklára, ami közvetlenül a hágó alatt található, én is kimásztam. Könnyű rá felmászni. Viszont a hágó túloldala teljesen felhőben volt, később tisztult csak ki egy kicsit. Érdekességképpen: egy feltehetően amerikai csoporttal is összefutottam a hágón, köztük több néger sráccal. Azért ők itt még most sem szokványosak. Összességében elég rozsdásan mozogtam, ezért tartott 9 óráig ez az út.

 

2. nap Sas-út: Krzyžne-Granaty

 

6 éve másztam meg a Sas-utat, és már itt volt az ideje, hogy újra fölmenjek erre a híres útra. Tavaly ősszel az időjárás nem tette lehetővé, de most tökéletes volt: csak icipici bárányfelhők voltak egész nap. Persze korán kellett indulni (5.30-kor keltem), mert nagyon hosszú az út a gerincig. Főleg, hogy most a másik végéről indultam: keletről nyugatra. Nem esett jól a fölmenetel, de dél körül fölértem a gerincre. Most nem is terveztem, hogy egyben végigmegyek, hanem a számomra még ismeretlen föl- (és persze le-) meneteleket is ki akartam próbálni. Kényelmesen és lassan jutottam át a Granatyhoz 2 óra alatt. Már nem is emlékeztem rá, hogy ezen a részen is van egy csomó láncos föl- és levezető rész, mert 6 éve ekkor már nagyon fáradt lehettem. Végül a zöld úton jöttem le, mert a közeli fekete út mászós, és azt inkább a másnapi feljövetelre tartogattam. Ez utólag tökéletes döntésnek bizonyult. A zöld a legkényelmesebb föl- ill levezető út: végig lépcsőzés a Tátrában szokásos nagy köveken, semmi mászás vagy guruló köves rész. Jellemző, hogy bot nélkül is relatíve gyorsan lejöttem a fölső kis tóig, ahol egy zerge bámulta föntről a szikláról a turistákat az úton. A 14 órás túra utolsó órája a városban már nagyon nem esett jól.

 

3. nap Sas út: Granaty-Kozi Wierch

 

A fekete felvezető út is beváltotta a reményeimet, mert igen izgalmas. Meglepő módon a mászás elején nincs drótbiztosítás (mint a Königschussnál az átépítése előtt, csak kicsit meredekebb), ezért lefelé menet ezt semmiképp sem javasolnám, bár előző nap láttam, hogy jöttek rajta lefelé (persze jó lassan). A várakozásaimmal ellentétben nem végig az alulról jól látható repedésben halad az út, hanem kb félútnál vesz egy derékszögő kanyart, és így fut bele a piros jelzésbe (a derékszögű kanyarnál egy halálfej is figyelmeztet arra, hogy ne a repedésben akarjon továbbmenni bárki is). Eredetileg az volt a tervem, hogy ha nem is végig, de legalább addig a sárga lemenetelig elmenjek, ahol 6 éve először jöttem föl, de ehhez a Kozi Wierchtől (itt egyébként találkoztam azzal a két apácával, akikkel még kora reggel a Murowaniec-ház felé futottam össze, csak ők a másik irányból másztak föl) másfél óráig szembe kellett volna mennem a forgalommal (ugyanis ez a rész már egyirányúsított), ami lassú és veszélyes, így győzött a józan ész, és inkább visszafordultam, hogy az utolsó, általam még nem bejárt lemenetelen hagyjam el a terepet. Nos ezen a sárgán soha többet nem fogok se föl- se lemenni, mert nagyon rossz: végig nagyon meredek (ez nem meglepő) és csúszós, törmelékes. Bot nélkül még talán féltem is volna. Ez is közrejátszott abban, hogy ezúttal 15 órásra sikeredett ez az út.

 

4. nap Diery-szurdok és Kis-Rozsutec (Kis-Fátra)

 

Az utolsó nap már semmiképp sem akartam a korábbiakhoz hasonló, borzasztóan hosszú és megerőltető fölmenetelt, ezért inkább egy kis kitérőt tettem a Kis-Fátrába. Itt is jártunk pár éve a Tibivel és a Gabival (és a két kutyával), de áprilisban, ami abszolút off-season. Ennek megfelelően akkor alig találkoztunk emberrel, most viszont sokkolóan sokan voltak. Az aszfaltos parkoló fölötti füves parkoló is tele volt autókkal (tényleg többszáz autó), és rengetegen kis gyerekekkel jöttek, mert itt közel vannak az izgalmas látnivalók, nem kell órákat fölfelé menni a lényegért, mint a Tátrában. Végül az összes szurdokot bejártam, azokat is, amelyeket korábban kihagytunk, és a Kis-Rozsutecre is fölmentem. A Nagy-Rozsutecre még 2 óra vagy ha hátulról mentem volna, akkor még 3 óra lett volna, ami sem időben sem erőben nem fért volna bele. Így is 7 órás lett a túra, és még haza is kellett autóznom. Az első fél óra volt különösen zavaró a rengeteg ember miatt, aztán már kezdett szétterülni a tömeg, de ide csak szezonon kívül szabad jönni.