Idén is szerettem volna eljutni a Dolomitokhoz, de későn kezdtük szervezni az utat, így nem találtunk megfelelő szállást, ezért örömmel csatlakoztam Csúcsformáékhoz, akiknél megüresedett egy hely a Marmolada gleccsertúrán. Az időjárás előrejelzés szerint a 2. napra jósoltak nagy esőt a Marmolada környékére (ezért ezt az utat szombatra tettük át), ehhez képest csak a második éjjel esett az eső. Végig kitűnő időben túráztunk, csak néha felhősödtek be a csúcsok.

 

1. nap Kiutazás Canazeiba

 

Az új, 17 személyes Ford Transit busz sokkal kényelmesebb a régi Iveco iskolabusznál, de ebben sincs a csomagoknak hely, ezért kell az utánfutó, ami nem gyorsítja az utat. A 13 órás út mindenképpen fárasztó. Az utolsó másfél-két órában szinte végig szerpentineken haladtunk föl-le: a legmagasabb pont a 2230 méteren lévő Pordoi-hágó volt. A szállás kényelmes volt a 3 apartmanban (amiből kettő emeletes volt), amit a Laciék már egy éve lefoglaltak. Én a megérkezés után még elmentem sétálni mindkét irányba fél órát. Ezen a környéken minden a turizmusról szól: csak hotelek, vendégfogadók, éttermek, üzletek végig az egybeépült településeken. Majd mindegyikben van felvonó is a hegyre.

 

2. nap Rosengarten körtúra

 

Pera (1326) faluból indultunk az 543-ason a felvonó mellől a Rosengarten csoporthoz, hogy egy körutat tegyünk. Először a 2000 méteren lévő Ciampedie-házhoz másztunk föl. Út közben egy apró nyuszi kuporodott az ösvényen. Az volt a terve, hogy meg sem moccan, hátha akkor túléli. Végül igaza lett, mert a közeli fényképek elkészítése után békén hagytuk. A meredek kaptatón pár perccel azelőtt érkeztünk föl a házhoz, hogy az első csapat kiszállt volna a felvonóból :) Innen a Rotwandhütte felé vettük az irányt, de nem mentünk el a házig, hanem a Cigolade-hágón (2552) át a Vajolet-ház (2243) felé folytattuk az 541-esen. Még a hágó előtt láttunk egy mormota őrszemet. Meg sem mozdult, de persze figyelt minket, de nem füttyögött, látta, hogy nem vagyunk rá veszélyesek. A Vajolet-háztól egy hosszabb, aszfaltos úton mentünk le a faluba.

 

3. nap Marmolada (3309) gleccsertúra

 

Hajnali 5-kor indultunk a szállásról, így 5.40-kor még pirkadat előtt startoltunk el a 2053 méteren lévő víztározó (Lago di Fedáia) mellől a Marmoladára a fejlámpák fénye mellett. A felvonó fölső állomása előtt már elkanyarodtunk jobbra, hogy rövidítve érjük el a 606-os utat. Egy bal kanyarral értünk a kis gleccser szurdokába, aminek kb a 2/3-ánál értük el a gleccser alját. Itt föltettük a hágóvasakat, kezünkbe vettük a jégcsákányokat, és a gleccseren átlósan keresztbe mentünk föl a ferrata úthoz. Itt persze újabb átöltözés: hágóvas le, jégcsákány el, ferrata szett föl. Következett egy technikailag nem nehéz (B-C), de hosszú (kb 1,5 órás), meredek és meglehetősen csúszós, vizes ferrata. A Laci mondta, hogy örüljünk, hogy nem jeges és havas, csak vizes. A ferrata végén még vagy 150 métert kellett emelkedni most már havon. Én 12.15-re értem föl a kereszthez. Előtte 50 méterrel van egy eléggé leharcolt kalyiba. Először azt hittem, hogy elhagyott, de aztán benézve az ablakon láttam, hogy egy csomó turista bent pihen és táplálkozik. Hiába, 3300 méteren már nem egyszerű (és nem gazdaságos) szép házat építeni. Nem volt rossz idő, de a kinti néhány pad üres maradt. A szokásos csúcsfotók elkészülte után úgy döntöttünk, hogy a nagy gleccseren megyünk le majdnem nyílegyenesen a buszig. Nem lett volna szerencsés a ferratán visszamenni, mert nincs rajta hely kitérni a szembe jövőkkel (meg sokkal nehezebb is a ferratán lemenni, mint lesétálni a gleccseren). Először egy rövid havas részen elmentünk a sziklafalig (azért a hágóvasat felvettük), majd egy repedésben villámgyorsan leereszkedtünk vagy 100 métert egy ferratán a nagy gleccserig (persze a szikla előtt hágóvas le, aztán megint fel). Itt már egy hosszabb út következett a gleccser aljáig. Az elején még főleg havas volt, de egy nagy (15-20 méter mély) hasadék után (amire jéghidat építettek) már inkább jeges volt, tehát vas nélkül nem lehetett rajta közlekedni. A gleccser aljától még le kellett ereszkedni a felvonó tetejéig. Mivel itt télen jég van, ezért ide nem lehet semmilyen jelzéseket, oszlopokat állítani, ezért mindenki arra megy, amerre akar (amerre tud) az egyébként nagyon szabdalt, hasadékokkal teli részen. Mikor leértünk a házhoz (2720), számomra érthetetlen módon a felvonó végig üzemelt, de senki sem állt a ketrecekben. Aztán 3 órakor kezdték leengedni az embereket. A csapatból egy-két ember kivételével mindenki gyalog jött le. Én még egyszer beugrottam egy első VH-s bunkerbe, ami mellett még egy barlang is volt, ahol a csapatok állomásoztak. Rengeteg ilyen található errefelé, a ferratákat is akkor kezdték építeni a katonáknak.

 

4. nap Alsó Fanes-vízesés

 

Hogy megtörjük a rendkívül hosszú utazást hazafelé, megálltunk megnézni a Fanes-vízesések közül az alsót (két éve a fölsőt is bejártuk) a 10-es úton. Most is lenyűgözött az óriási vízesés, aminek a tetejénél az út a vízesés mögött visz át. Utána egy kis ferratán kell leereszkedni a vízesés aljához. Most fölmentünk a szemben lévő kilátó ponthoz is.